Bulvár-celeb

2023.03.28. 06:25

Azta! Ismert embert szeret Kollányi Zsuzsi?

Azt beszélik, új párja van az énekesnőnek.

Forrás: Ripost

Fotó: TV2

Mindenkit meglepett Kollányi Zsuzsi legutóbbi bejegyzése, melyben bejelentette, hogy a férjével hétévnyi házasság után elválnak útjaik. Az énekesnő nem részletezte az okokat, csupán annyit írt, hogy a döntést közösen hozták meg és sok előzmény vezetett odáig, hogy az életüket külön folytassák. A házasságukból három kisfiú született, akiket továbbra is együtt, de már nem férjként és feleségként, hanem csak barátokként szeretnének nevelni – írja a Ripost.

Több előjele is volt annak, hogy valami nincs rendben a házasságukkal, Zsuzsi korábban több, a Borsnak adott nyilatkozatában is utalt erre. Emellett egy olyan posztot is megosztott, amelyben kijelenti, hogy a félelem soha többé nem irányíthatja az életét. Ahogy írta, aki szeret, az nem fél, ő pedig úgy döntött, mostantól csak szeretni fog. Írta mindezt február 18-án, pontosan egy héttel azelőtt, hogy a Konyhafőnök egykori győztese, Bóza Roland elárulta, tönkrement a házassága, valamint újra szerelmes. A friss kapcsolatról csupán azért nem kívánt bővebben beszélni, mert az új kedves is egy párkapcsolat lezárási fázisában volt. Annyit azonban elmondott róla, hogy ismert ember.

„Egyelőre nem beszélek róla (...) még nagyon friss minden, és mindkettőnknek le kell zárnia az előző kapcsolatát”

 – nyilatkozta a férfi korábban a Story magazinnak.

Többen azt rebesgetik, egy párt alkotnak

Erre utal az a kommentszekcióban található párbeszéd, amelyet egy hónappal ezelőtt Redditen írt néhány hozzászóló ahhoz a poszthoz, amely arról szól, hogy vajon ki lehet Roland új szerelme.

Forrás: Ripost

Újabb közös pont, hogy míg Roland 2021-ben elnyerte a gasztroshow győztesének járó címet, addig Zsuzsi egy évvel később szintén szerepelt a műsorban. Arra a kérdésre, hogy néhány hónappal később összeboronálták őket, csupán a véletlen műve vagy valóban van igazságalapja, majd az idő fogja megadni a választ. Egy biztos, egyelőre mindketten azon dolgoznak, hogy mihamarabb lezárják az eddigi életüket és egy új, boldogabb fejezetet nyissanak.  

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!