Magyar Turisztikai Ügynökség

2024.01.17. 11:50

Csúcsot döntöttek a SZÉP-kártya-költések 2023-ban

A fizetőeszköz továbbra is a belföldi turizmus motorja – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel szerdán.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A tájékoztató szerint a SZÉP-kártya-költések tavaly minden korábbit felülmúltak: 2023-ban 449,4 milliárd forintot költöttek a felhasználók, amely a megelőző évit 17 százalékkal szárnyalta túl, 2019-hez viszonyítva pedig több mint a kétszeresére nőtt (+136 százalék), és reálértéken is 61 százalékkal emelkedett.

A turisztikai szolgáltatók SZÉP-kártyás forgalma még úgy is több mint 14 százalékkal bővült éves szinten, hogy 2023 utolsó öt hónapjában a cafeteriaeszközzel hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a szálláshelyek közül a szállodákban, közülük is a négycsillagos hotelekben költötték a legtöbbet a SZÉP-kártyákról.

A szálláshelyeken tavaly 516 ezer felhasználó vette igénybe számlája kiegyenlítéséhez a SZÉP-kártyáját. Emellett továbbra is szívesen fizettek vele éttermekben és turisztikai attrakcióknál.

A turizmus kiváló év végi hajrájához is jelentősen hozzájárult a SZÉP-kártya: az adatok szerint az előző év végi felhasználáshoz képest 2023 decemberében 13 százalékkal nőtt a turisztikai szolgáltatásokra fordított összeg.

Az MTÜ elemzése szerint a SZÉP-kártya továbbra is a turizmus motorja, különösen vidéken, ahol a belföldi forgalom zöme összpontosul.

Az elemzésben arra is kitértek, hogy tavaly a munkavállalók SZÉP-kártyáira feltöltött összegek 25 százalékkal növekedtek 2022-höz képest, és elérték a 445 milliárd forintot.

Kiemelték, hogy decemberben történelmi magasságot ért el a havi SZÉP-kártya-feltöltések értéke: 83 milliárd forint érkezett a plasztikokra, ami 58 százalékkal haladta meg a 2022. decemberi szintet.

 Tavaly 2022-höz képest a SZÉP-kártya-felhasználók száma jelentősen bővült, számuk meghaladja a 2,7 milliót. Emellett az elfogadóhelyeké is 10 százalékkal, 60 ezerre nőtt az elmúlt évben.

A december végi adatok szerint több mint 83 milliárd forint áll rendelkezésre a SZÉP-kártyákon – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában