Helyi gazdaság

2023.09.06. 10:38

Ezt fogja tudni a jövő autója, mely a debreceni BMW-gyárban készül

Két év múlva akár a saját szemünkkel is láthatjuk a Neue Klassét.

Haon.hu

Új forma klasszikus BMW-jegyekkel.

Forrás: press.bmwgroup.com

Bemutatkozott a BMW Vision Neue Klasse modellgeneráció előfutára a Müncheni Nemzetközi Autószalonon. Mint a Haon is megírta, a hírt a napokban Papp László polgármester is közzé tette Facebook-oldalán.

Azt, hogy a termékcsalád milyen víziót vetít előre, az év elején Las Vegasban leleplezett i Vision Dee kapcsán már megírtuk, a most bemutatott tanulmányautó azonban már nem csupán koncepció, 2025-tól ugyanis az autógyártó debreceni üzeméből fognak kigurulni a BMW új generációs járművei.

Mint a müncheni bemutatón kiderült, a hatodik generációs BMW eDrive hajtáslánc 30 százalékkal nagyobb hatótávot, 30 százalékkal gyorsabb töltést és 25 százalékkal hatékonyabb üzemet biztosít.

– A Neue Klasse-val a cég történetének legnagyobb beruházásába kezdtünk. Nemcsak a BMW következő fejezetét, egy teljesen új könyvet írunk – nyilatkozta Frank Weber, a BMW AG igazgatótanácsának fejlesztésért felelős tagja.

haon, bmw, bmw-gyér, debrecen, neue klasse
Tökéletes kilátás az utastérből.
Forrás: press.bmwgroup.com

Adrian van Hooydonk, a BMW Group Design vezetője szerint a Neue Klasse dizájnja a BMW jellegzetességeit hordozza, ám annyira progresszív, mintha kihagytak volna egy modellgenerációt. Az előre dőlő cápaorr-szerű megjelenés, a 21 hüvelykes aerodinamikus kerekek és a klasszikus formájű hűtőrács mind a BMW jellemzői, azonban a hatalmas ablakfelületek új esztétikát teremtenek.

Képernyő a teljes panorámán

A Neue Klasséban bemutatkozik a BMW iDrive következő generációja. Az ember-autó interakció a BMW Panoramic Visionon, a központi kijelzőn és a kormányon található többfunkciós gombokon keresztül valósul meg.

A Panoramic Vision lényege – mely a Neue Klasse-ban lesz először elérhető –, hogy az információka ideális magasságban vetítik ki a vezető látószögébe a szélvédő teljes szélességében. A sofőr és az első utas egyaránt képes kommunikálni a Panoramic Vision képernyőn megjelenő információkkal, így közös felhasználói élményt teremtve.

 

A BMW Vision Neue Klasse egyesíti innovációs képességünket az elektromobilitás, a digitalizáció és a fenntartható körforgás területein. Így mindig két lépéssel a jövő előtt tudunk maradni: a Neue Klasse már 2025-ben a következő évtized mobilitását hozza az utakra, és egy új korszakba vezeti a BMW-t

 – mondja Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke.

haon, bmw, bmw debrecen,
Futurisztikus kialakítás.
Forrás: press.bmwgroup.com

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában