Tárgyalás

2024.04.04. 15:46

Idegességében gyújthatott fel egy fülöpi házat egy férfi

A vádlott beismerte a tettét, a tárgyalásról való jogáról pedig lemondott.

Haon.hu

A vádlott 2022. június 16-án 2 óra körül megjelent egy Fülöpön található lakatlan ingatlannál, majd a körbekerített udvarra bemászott. A férfi ezután a lakóház bejárati ajtajának ablakát kivette a helyéről és bemászott a házba. Ezt követően a vádlott bement a ház melléképületébe, ahol a bejárati helyiségnél lévő szivacsot a nála lévő gyufával meggyújtotta, majd elhagyta az ingatlant. A meggyújtott szivacsról a tűz átterjedt a melléképületben lévő bútorzatra, a falazatra és tetőszerkezetre, melynek következtében a melléképület leégett - olvasható a Debreceni Törvényszék közleményében.

Az ingóforgalmi eseti szakértő a helyszíni szemle során megállapította, hogy az épületrész annyira sérült, hogy annak felújítása, javítása nem lehetséges, a faszerkezetek megsemmisültek, a vályogfalazat sérült, instabil, a kár értéke 950 ezer forint. A tűzeset során személyi sérülés nem történt.

Ekkora bajra nem számított

A büntetőeljárás során a férfi elmondta, hogy nem volt hol aludnia, ezért ment be a lakatlan házba, majd idegességében azt gondolta, hogy felgyújtja a házat, arra pedig nem számított, hogy ekkora baj lesz.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben úgynevezett mértékes indítványt tett a büntetés tartamára vonatkozóan.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. 

Az elsőfokú bíróság elfogadta a beismerő vallomást, majd a büntetett előéletű férfit nagyobb kárt okozó rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A járásbíróság döntése nem jogerős. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában