Megújul a falu szíve

2022.02.20. 20:00

Rá sem lehet majd ismerni a hortobágyi vásártérre

Jövő tavaszra teljesen átalakul Hortobágy központja, megújul a múzeum és a vásártér is.

A „Hortobágy – Világörökségünk a Puszta” nevet viselő GINOP-projekt látványtervei már elkészültek | Fotó: HNPI

Teljesen megújul, és részben át is alakul Hortobágy főtere, vásártere – tudtuk meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetőjétől. Danyi Zoltán elmondta: egy hármas konzorcium, a település önkormányzata, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a park igazgatósága turisztikai fejlesztésekre európai uniós pályázaton nyert 3 milliárd forintot. Ennek a projektnek a részeként „szabják át” a falu vásárterét, az ott található létesítmények felújításával együtt. 

 

Az egykor szekérállásként működő pásztormúzeumot a 100 évvel korábbi tervek alapján állítják helyre. A palatetőt vörös cserépfedés váltja fel, eltűnnek az épület oldalán lévő ablakok, helyükre pedig visszakerülnek azok a lőrésszerű nyílások, amelyek az eredeti szekérálláson voltak, és megújul az épület energetikai ellátása is – sorolta az osztályvezető, hangsúlyozva, hogy a felújítást alapos tervezés előzte meg, és a végső változatot a Miniszterelnökség szervezetében működő Építészeti és Műemlékvédelmi Főosztály jóváhagyásával valósítják meg. 

 

Neszek, szagok, hőmérséklet 

 

Nemcsak az épület, hanem a pásztoréletet bemutató kiállítás is teljesen megújul. A pásztorok munkáját, a pusztán legeltetett állatokat az újranyitást követően nem a hagyományos múzeumi keretek között ismerhetik majd meg az érdeklődők. – Egy interaktív kiállítást tervezünk az épületbe – mondta Danyi Zoltán. – A tárlaton a hortobágyi mellett a világ más tájainak pásztoréletével is megismerkedhetnek a látogatók. Ki lehet majd próbálni a kolompolással komponálást, játékos formában mutatjuk be a legeltetést, a terelőkutyák munkáját. Az érdeklődők újszerű megoldásokkal, neszek, szagok, a hőmérséklet változásának érzékeltetésével képet kaphatnak a puszta egy teljes napjáról is – ismertette. 

 

A pásztormúzeumon kívül része a beruházásnak a körszín felújítása is, amelyről sokan azt hiszik, hogy műemléki védelem alatt áll, de ez egyáltalán nincs így. A hatvanas évek végén emelt nádfedős épület ugyanis tájidegen betongyűrűből készült, azt azonban elbontják, és korszerűbb kivitelben újjáépítik. A körszínben a kézműves termékeket bemutató kiállítás megszűnik, és egy világörökségi információs pontot, egy Tourinform irodát alakítanak ki. Az épület fűthető lesz, a bejáratot fotocellás ajtóra cserélik, az ablaka pedig a folyópartra néz majd. 

 

A vásártéren lévő 10-12 pavilont lebontják, és az utcának az a része, továbbá az is, ahol az alkalmi árusok a különböző vásárokon kínálták a portékájukat, sétálóövezetté alakul át. A jelenlegi aszfaltburkolatot térkőre cserélik, és parkosítják is a területet. A felújítást követően autóval oda már nem lehet majd behajtani – hívta fel a figyelmet Danyi Zoltán, hozzáfűzve, hogy a járművel érkezőknek a madárkórház mellett alakítanak ki parkolót. 

 

Tájba illő vásárszín 

 

A pavilonsor elbontása nem jelenti azt, hogy a kereskedőknek megszűnne a lehetőségük termékeik értékesítésére, ugyanis ott egy tájba illő vásárszínt építenek, s helyet kapnak benne azok a kis faházikók, amelyekben folytatódhat az árusítás. Megvalósul a turisták által már régóta várt fejlesztés is: a vásártéren végre kulturált vizesblokk is épül, az éhes és szomjas látogatók igényeit pedig egy street food jellegű étkezde elégíti majd ki – közölte Danyi Zoltán. Elmondta azt is: a teljes beruházással a tervek szerint 2023 márciusára végeznek, így idén a pásztormúzeum zárva tart. 

 

Takács Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában