Főzőverseny

2023.09.02. 16:48

Jól kifőzték maguknak: országos rekord a harcsapaprikás-főző versenyen – fotókkal, videóval

A harcsán kívül mindenkinek jó napja volt Tiszacsegén.

Szakál Adrienn

1380 főző és 162 csapat vett részt a megmérettetésen

Forrás: Czinege Melinda

Rekordot döntött a legendás ősz eleji főzőverseny, melyen több mint százhatvan csapat mérettette meg magát.

Mintha megállt volna az idő Tiszacsegén azóta, hogy a település messze híres csárdájának halászléünnepéről tudósítottunk. Szombat délelőtt a XI. Harcsapaprikás-főző Fesztivált rendezték meg a Tisza-parti városban, s a nyár közepi rendezvényhez hasonlóan ezúttal is szinte többen voltak ott, mint a helyi lakosság maga. Ősz ide vagy oda, most sem óvatoskodott a hőmérő higanyszála, de hogy ekképpen is bizonyságot nyerjen a tiszai hal öröklétű vonzereje, a látogatóközönség a forróság ellenére sem volt rest hosszú sorokban várakozni a finom falatokra.

Érkeztünkkor a zsűri javában méregette a gusztusos tálakat, az ítészeket pedig maga Nagy Sándor csárdatulajdonos azért, hogy minden eredmény a hitelesség és az igazságosság zászlaja alatt szülessék meg. Kérdésünkre elmondta, hogy a tizenegy évvel ezelőtti első főzőverseny kezdeti aggodalma mára a múlté; míg akkor a csárdával szemközti területen sikernek számított a tizennyolc versenyző csapat, most több mint 160 bográcsot állítottak fel. – Magyar rekordot szeretnénk felállítani, egyfajta ételt egy időben reményeink szerint itt főznek a legtöbben ma.

A végeredményt várták a kora délutáni órákban, de már akkor remélhető volt, hogy olyan számot nyugtáz majd a versenybizottság, mely elegendő lesz a rekordercímhez.

Minden csapat ingyenesen vehetett át két-két kilogramm harcsát az étel elkészítéséhez, az Agrárminisztérium is a rendezvény mögött áll évek óta, mert az ehhez hasonló rendezvények felhívják a figyelmet a halfogyasztásra. Nemrég Sopronból jelent meg egy pár, s tizenöt tagú vendégseregének vitte aztán haza a csárda halas ételeit. Nem csoda: a csárda tulajdonosa szerint sokan úgy szerették meg a halat, hogy Tiszacsegén megkóstolták.

A boszorkánykonyhát is tetten értük a már megpihenő versenyzők sátrai között. Rozéban és sokat sejtető jelmezben főzte a halpörköltet a hajdúnánási Ambrus Gáborné, aki varázserő híján szakmai önbizalmában bízva várta az eredményhirdetést; mint később megtudtuk, azért, mert saját büféje van a településen, ahonnan érkezett.

 

A gasztronómiai csúcsélmény mindenkinek jár, még a legkisebbeknek is – ezzel az édesanyai meggyőződéssel etette a kis Rebekát Mariann, akinek csapata igazán biztonsági játékosokból áll: székelykáposztát is készítettek, ha valaki esetleg nem kívánná a halételt.

Míg a zsűri értékelt, Nagy Sándor örömteli hírt osztott meg – elsőként a Haonnal –: a rekordkísérlet hivatalosan is sikerült: 1380 főző és 162 csapat: Tiszacsegét immár nemcsak ízekben és hangulatban, de számokban is nehéz lesz lepipálni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában