Közgyűlés

2023.11.30. 16:27

A piacilag indokoltnál kevésbé drágul a temetkezés Debrecenben

Temetkezésről, napelemparkokról és utakról is szó volt a közgyűlésen.

Szőke Tímea

Számos javaslatról tárgyaltak a képviselők a november 30-i ülésen

Forrás: Czinege Melinda

„Elképedve” követte a temetkezési költségek növekedését Vaszkó Imre, a DK önkormányzati képviselője, ahogyan ő fogalmazott a debreceni közgyűlés november 30-ai ülésén, a kapcsolódó napirendi pont vitáján. 

Az előterjesztés szerint a temetői díjak általánosságban 16 százalékkal emelkedhetnek. Mint Vaszkó Imre mondta, sok ember nehezen tudja kifizetni a temetés költségeit, ezért egyre több az olcsóbb urnás temetés.

 – A lelki teher mellett óriási anyagi teher is nehezedik ilyenkor a családokra, sokan kölcsönt vesznek fel, hogy ki tudják fizetni, amit muszáj. A temetési költségekkel kezdeni kell valamit. Kérem, tegyük meg, amit lehet, bár önmagában az önkormányzat ehhez kevés, magasabb szinten kell megoldást találni, mert ez a mostani irány nagyon rossz – mondta.

Papp László polgármester emlékeztetett: valóban van az önkormányzatnak ráhatása, de piaci szereplőkről van szó, ők végzik a szolgáltatást. 

– Elégedettek lehetünk az AKSD temetőfenntartási tevékenységével, azonban piaci versenyben kell nekik is helyt állni. A díjemelésnél figyelemmel kell lenni a gazdasági folyamatokra. Nehéz döntés, ugyanakkor elmondható, hogy nem elég az  emelés mértéke, eredetileg az AKSD vezetője többet javasolt, de csak ennyit terjesztettünk elő. A jövőben foglalkozni kell még ezzel a témával – jegyezte meg. Az előterjesztést elfogadta a testület.

Segítség a lakóknak

A 4818-as út – a 47. számú főút – és a Kondoros csatorna által határolt, valamint a 100-as vasútvonal – a Vértesi út – a Sárga dűlő és a 4805-ös út által határolt részeket érintő településrendezési módosítás kapcsán Papp László elmondta: a tervezett szabályozás lehetővé teszi napelemparkok városi beruházásban való fejlesztését. Egy kormánydöntés értelmében Debrecen jelentős forrást kap naperőmű létrehozására; az elsődleges cél energiatárolási lehetőség felhasználásával olyan energetikai rendszert létrehozni, ami a közösségi közlekedés számára biztosíthat energiát. 

Nem lesz 2024 januárjától tarifaemelés a közösségi közlekedésben, mely azonban hosszú távon úgy lehet fennthartható, ha költségcsökkentő megoldásokat keresünk. Ezt nem a szolgáltatás minőségének visszafogásával szeretnénk elérni, hanem az üzemanyag ráfordítás mérséklésével. Ha létrehozunk energiatermelő és -tároló rendszereket, ezekből el tudjuk látni árammal a trolikat, elektromos buszokat

 – fejtette ki a polgármester.

Szabó Bence (Momentum) rákérdezett az előterjesztésben szereplő hulladéklerakó kialakítására, illetve hogy a Mikepércsi út és Hosszúpályi út közé tervezett, de elvetett kerékpárutat hogyan váltják ki. Gábor István főépítész válasza szerint nem létesítenek hulladéklerakót, hanem egy már lezárt lerakóra szeretnék telepíteni a napelemparkot. A kerékpárút kialakítása a Mikepércsi úton biztosított, de nem olyan formában mint eredetileg tervezték.

A Kishegyesi út – Derék utca – Vincellér utca nyugati irányú folytatása  kapcsán elhangzott: az előterjesztésben szereplő szabályozás-módosítás lehetővé teszi a Tócóvölgy új útvonalának létrehozását. A Tócón túli területekről jelentős számú aláírással érkezett a kérés a polgármesteri hivatalhoz, hogy biztosítsanak a Fészek lakóparknak a meglévő mellé másik kiközlekedési lehetőséget a Kishegyesi útra.

 Az új útnak és csomópontjának kiépítéséhez szükséges forrásokat a TOP+ program tartalmazza.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában