Jön a vásár!

2024.03.05. 17:30

A tavaszi Mihály-napi nagyvásáron akár ezer árus is lehet – itt vannak a legfrissebb részletek!

Májusban újra benépesül a debreceni Böszörményi út egy szakasza. A tavaszi Mihály-napi nagyvásárral kapcsolatban már megkezdődtek az előkészületek, a részletekről Lelesz György számolt be portálunknak.

Nagy Emese

A Mihály-napi vásár mindig nagy népszerűségnek örvend Debrecenben

Forrás: Napló-archív

Idén május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a megszokott helyen, azaz a Böszörményi úton rendezik meg a Debreceni Tavaszi Nagyvásárt – közölte a Haon megkeresésére Lelesz György, a Debreceni Közterület Felügyelet intézményvezetője. A rendezvénynek Facebook-eseménye is van, amire a cikk írásának pillanatában majdnem hatezer ember reagált.

Őszi nagyvásár továbbra sem lesz

Az elmúlt években portálunk többször foglalkozott a tavaszi Mihály-napi nagyvásárral, ugyanis sokan hiába várták, a 2022. október 1-2-re tervezett őszi kirakodóvásár elmaradt. A lefújás okairól a közterület-felügyelet annak idején azt írta, hogy a vásár megrendezéséhez a 35-ös számú főút debreceni szakaszának több napos lezárása szükséges, ami az útszakasz kiemelkedően magas forgalma miatt a közlekedés aránytalan megnehezedésével járna, illetve a folyamatos lakossági tiltakozások nem teszik lehetővé a vásár megrendezését. Akkori közleményükhöz azt is hozzátették, hogy folyamatban van más megfelelő, vásártartásra alkalmas terület kijelölése.

A tavalyi, 2023-as Debreceni Őszi Nagyvásárt olyannyira várták, hogy már a Facebook-eseménye is megvolt, ami arról informálta az érdeklődőket, hogy október 7-8-án (szombaton és vasárnap) a megszokott helyen, a Böszörményi úton rendezik meg a hőn áhított őszi kirakodóvásárt. Portálunknak igencsak gyanús volt a hír, ezért akkor megkerestük Ónadi Jánost, a Debreceni Közterület Felügyelet piaci osztályvezetőjét, aki elmondta, hogy téves az információ. – Idén biztosan nem lesz őszi Mihály-napi vásár! – hangsúlyozta akkor.

Milyen lesz a tavaszi Mihály-napi nagyvásár?

Lelesz György megerősítette, ahogyan 2023 tavasszal, úgy most is örülhetnek a Mihály-napi nagyvásár szerelmesei. Rámutatott, a tavaszi nagyvásár csökkentett területen lesz megrendezve, ugyanis az az első, hogy megmaradjon a vásár jellege – ezzel kívánt utalni arra a intézményvezető, hogy 

kisebb lesz a vásár szórakoztató része; egy-két mutatványos megjelenhet, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, viszont a ricsaj, körhinta és dodzsem elmarad, hogy az környéken lakókat se zavarják, illetve a forgalomkorlátozások is enyhébbek lesznek az eddig megszokottnál.

– Az előkészületek elkezdődtek, a közlekedést szeretnénk minél rugalmasabbá tenni, így a korábbi években eddig nem tapasztalható forgalmi rend változását tervezzük. A József Attila út a kertváros felől a Böszörményi út irányába egyirányú lesz. Onnan (a kertvárosból) ki lehet hajtani a böszörményi útra, ahol kötelező haladási irány jobbra jelzőtábla kihelyezését tervezzük, így csak a Füredi út felé lehet kihajtani. Továbbá a József Attila úton „Megállni tilos” táblát helyezünk ki (az egyirányú részen), hogy a kifelé jövő forgalom zavartalan legyen. A vásár József Attila út felőli oldala csak a József Attila út után kezdődik – részletezte. Hozzátette, a környéken taxiállomásokat is fognak kijelölni, hogy azok is elégedettek legyenek, akik taxival szeretnék megközelíteni a vásárt.

Továbbá megosztotta, jelen pillanatban 500 feletti az előre jelentkezők száma, tehát számításaik szerint 800-1000 közötti kerekedőre lehet majd számítani. 

A tavalyi nagyvásár sokakat vonzott, az akkori beszámolónkat itt olvashatják: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában