Ők mehetnek a duális szakképzési programba

2024.03.26. 16:42

Kiváló lehetőséget kaptak a debreceni diákok a BMW-nél – fotókkal

Nem csak szakmai képzést, jövőt és karriert is kínál az autógyártó a fiatalok számára.

Hajnal László

A gyár létrehozásán túl a szellemi építkezés is nagyban zajlik

Forrás: Czinege Melinda

Kiválasztották azt a száz diákot, akik a BMW Group Gyár Debrecen Duális Szakképzési Programjának új évfolyamát kezdhetik meg 2024 szeptemberében. A Debreceni Szakképzési Centrummal közös együttműködésről a BMW Group Gyár Képzési Központjában számoltak be részletesen kedden.

Számunka nagyon fontos ez a képzési program, hiszen a vállalatainkat nemzetközi szinten tekintve minden negyedik dolgozónk hasonló képzési programon vett részt, és hasonló módon építették ki a karrierútjukat

– mondta Hans-Peter Kemser. A BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója lényegesnek nevezte, hogy a diákoknak megmutathatják, milyen jövőt tudnak nyújtani számukra. Emlékeztetett rá, alapvetően egy 3 éves képzési rendszert kínálnak, így összesen 300 tanuló fog részt venni a képzésben 2025 szeptemberétől.

Elmondta, a képzési központ helyszíne azért is fontos, mert a toborzási és felnőttképzési munkálatokat is el tudják végezni az épületben.

CM20240326_BMW duális képzés_HAON (10)
Hans-Peter Kemser. A BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója
Forrás: Czinege Melinda

Hans-Peter Kemser köszönetét fejezte ki Debrecen városa és a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) felé a sikeres együttműködésért. Elmondta, Bajorországban nagyon fontos szerepe van annak, milyen családi háttérrel és milyen képzéssel rendelkeznek a fiatalok, illetve annak, hogy milyen jövőkép áll előttük.

Ez azért lényeges, mert ha a fiatalokban nem hiszünk, a jövőben sem hiszünk

– fogalmazott a vezérigazgató.

A száz legjobbat választották ki

Johannes Trauth alelnök, a BMW Manufacturing Hungary Kft. HR-vezetője a diákok felkészítése mellett arról is beszélt, folyamatosan dolgoznak az épület felszereltségének bővítésén és az oktatások előkészítésén.

– Az idei kiválasztás egy kéthetes folyamat volt. Csaknem 300 diák jelentkezett, közülük választottuk ki a száz legígéretesebbet. Külön öröm volt számunkra, hogy idén már a képzési központban tudtuk elvégezni a kiválasztást – mondta. Kifejtette,

a folyamat három fázisból állt: egy online interjúból, valamint egy szakmai ismereteket feltáró részből, végül a diákok motiváltságát vizsgálták, hiszen fontosnak tartják, hogy tudnak bekapcsolódni a diákok a vállalat életébe.

Megemlítette, az idei évben már a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikummal is bővült az iskolák köre, ahonnan jelentkeztek a diákok. Emellett két új szakmát is felsorakoztattak a palettán: az ipari informatikai technikus és az erősáramú elektrotechnikus szakmákat.

CM20240326_BMW duális képzés_HAON (11)
Johannes Trauth alelnök, a BMW Manufacturing Hungary Kft. HR-vezetője
Forrás: Czinege Melinda

– A képzési rendszerünk egyedi, hiszen a diákok egy hetet a tanintézményben, egy hetet pedig a képzési központunkban töltenek, számunkra ez egy nagyon hatékony módszer – mondta Johannes Trauth.

Mindenki számára hasznos együttműködést kötött a BMW és a DSZC

Tirpák Zsolt, a DSZC kancellárja úgy véli, több álom is valóra vált, hiszen Debrecenben pezsgő gazdasági környezet jött létre, a BMW a legmodernebb termelői környezetet a legfelkészültebb diákokkal és munkavállalókkal tudta feltölteni, a fiatalok pedig megtalálhatják azt, amiben érvényesülni tudnak.

– A szakképzés Debrecenben az elmúlt időszakban igazán nagy paradigmaváltáson esett át. Új korszak kezdődött, hiszen korábban a szakképzésbe szólítva a fiatalokat nem feltétlen tudtuk megmutatni a jövőképet számukra, azonban mára itt vannak a városban a nagy lehetőségek – mutatott rá.

CM20240326_BMW duális képzés_HAON (17)
Tirpák Zsolt, a DSZC kancellárja
Forrás: Czinege Melinda

Tirpák Zsolt elmondta, a BMW Group és a DSZC együttműködése immár 6 évre tekint vissza, és komoly megalapozást igényelt, hogy a következő száz diák is csatlakozhasson. Mint fogalmazott, ahogy a vállalat elkezdte a gyár létrehozását, az intézmény a szellemi építkezésen fáradozott, hogy kiváló szakembereket biztosítson. A kancellár kifejtette, közösen kidolgozták a tananyagot, mely az ágazati alapoktatás első két évfolyamán jól teljesít.

Tanulj, dolgozz, élj Debrecenben, mert a város páratlan lehetőségeket kínál

– ezekkel a szavakkal foglalta össze üzenetét a diákok számára Papp László. Mint mondta, polgármesterként az a feladata, hogy olyan város működtetéséhez tudjon hozzájárulni, amely lehetőséget nyújt a városban és a régióban élő fiatalok számára arra, hogy Debrecenben telepedjenek le.

CM20240326_BMW duális képzés_HAON (19)
Papp László, Debrecen polgármestere
Forrás: Czinege Melinda

Elmondta, valahányszor, ha autóval hagyja el a várost, vagy épp azzal érkezik, megragadja a BMW-gyár építési helyszíne, hiszen az egy fontos építőköve Debrecen jövőjének, egy olyan lehetőség a fiatalok számára, ami néhány éve még csak álom volt.

Papp László a diákokat arra biztatta, érezzenek büszkeséget amiatt, hogy egy új kezdet részesei. Úgy véli, a BMW debreceni gyára egy olyan korszak hírnöke, ami miatt a világ Debrecenre fog figyelni, hiszen a vállalat olyan módon forradalmasítja a városban az autóipart, hogy az fenntartható és környezetbarát legyen. Papp László szerint ebben szerepet vállalni hatalmas lehetőség és egyben felelősség is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában