Elismerés

2024.03.22. 17:55

Kiss Annamarie-nak az a célja, maradandót alkosson

A Mediaworks Hungary Zrt. II. Móricz-Sabján Simon Fotópályázatán kollégánk munkáját is díjazták.

Nagy Emese

A díjátadó ünnepséget pénteken tartották

Forrás: Kiss Annamarie-archív

A Mediaworks Hungary Zrt. idén is meghirdette az immár hagyományossá vált fotópályázatát, mely a tavalyi évtől a fiatalon elhunyt Móricz-Sabján Simon (1980-2022) kiemelkedő tehetségének és munkásságának emléket állítva az ő nevét viseli. A díjátadó ünnepséget pénteken tartották.

Tehetséges fotóriporterek dolgoznak a Mediaworks-nél

Csermely Péter, a Mediaworks Hungary Zrt. tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettese köszöntőjében kiemelte, örömére szolgál, hogy a cég dinamikusan változó pénzügyi körülményei között is sikerült megőrizni, és továbbvinni ezt a díjátadót, ami az elkövetkezendő években is így lesz. – Elég régen indították már el ezt a pályázatot, amely kezdetben Mediaworks fotópályázat néven futott, de kollégánk tragédiája óta az ő nevét viseli, és ez így is fog maradni. Célja, megmutatni önmagunknak, részben másnak is, milyen tehetségek dolgoznak a cég képalkotó műhelyében – fogalmazott.

Vémi Zoltán, a Világgazdaság fotóriportere, a zsűri elnöke ismertette, hogy idén harmincnégy fotóstól 940 kép érkezett be, tavaly harminckét fotós pályázott, akik 2023-ban 646 alkotást küldtek be.

A Képriport kategóriában III. helyezést ért el Kiss Annamarie, a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online fotóriportere, az elismerést Vémi Zoltántól vette át.

Mit gondol a díjazott fotóról?

Annamarie közel hat éve oszlopos tagja a Hajdú Online szerkesztőségének, nemcsak munkájával, hanem vidám természetével is előreviszi a csapatot. Megosztotta, nagyon szereti azt a képet, amivel előkelő eredményt ért el a versenyen, Bernáth Attilát, a DVSC Boxing válogatott sportolóját láthatjuk a fotón. „Rengeteg érzés megmutatkozik a képen, talán a zsűri figyelmét is az ragadta meg” – mondta. Hozzátette, mindig is közel álltak hozzá azok a képek, amik „beszélni tudnak”.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy sport témájú képpel lettem harmadik, már csak azért is, mert a közéleti tematikájú fotózást jobban preferálom, ezért is óriási elismerés és visszaigazolás ez a díj számomra 

– nyomatékosította. Továbbá kihangsúlyozta, szerencsésnek tartja magát, ugyanis a munkája egyben a hobbija.

Kiss Annamarie Győzelem című fotója
Forrás: Kiss Annamarie

Elmondta, az év végi fáradtságok után jól esik neki az elismerés. – Nem is indulhatna jobban a tavasz, ez egy pozitív visszacsatolás, ami hatalmas löketet, motivációt ad az évre – mondta, majd rámutatott: a jövőben is az lesz a célja, hogy maradandót alkosson.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában