Közelebb a természethez

2024.04.10. 13:03

Folytatódik a városszépítés: gyönyörű virágokat ültettek el a kisiskolások a Csapókertben – fotókkal, videóval

Közösségi virágültetést és tavaszi nagytakarítást tartottak Debrecenben, a Csapókertben.

Nagy Emese

Szilágyi Edina, a településrész önkormányzati képviselője is csatlakozott a gyerekekhez

Forrás: Czinege Melinda

Kisiskolások és felnőttek egyaránt serénykedtek a Csapókertben szerda reggel, a Karácsony Sándor Általános Iskola első osztályos tanulói virágot ültettek a Ruyter utcában, majd a felnőttek szemeteszsákot ragadtak, átsétáltak a Luther utcába, hogy megtisztítsák a szeméttől a sínek melletti zöldterületet.

A gyerekek gumikesztyűben, ültetőkanalak segítségével ültették el a virágokat, többek között sásliliomot, menyecskeszemet, pampafüvet és sudárzsályát. Kicsit irigykedtünk rájuk, ugyanis kora délelőtt hihetetlenül energikusak és mosolygósak voltak, alig várták, hogy a gyülekező helyszínétől átsétáljunk együtt oda, ahol végre elültethetik a szép virágokat. 

A gyerkőcök között volt olyan, aki már nem először vett részt hasonló akcióban, és a Haon kérdésére elmondták, többnyire a nagyszülőknek szoktak segíteni a kertészkedésben.

Néhányukat megkérdeztünk, melyik virágot szeretik a leginkább, a kislányok azonnal rávágták, hogy a rózsát, a fiatalemberek pedig a tulipánra szavaztak.

Műanyag flakonoktól, nejlonzacskóktól tisztították meg a Luther utcát

Szilágyi Edina önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, az elmúlt három évben már ez a sokadik ilyen megmozdulásuk, ugyanis azt tapasztalja, több olyan elhanyagolt rész van a Csapókertben is, ahol, ha kisebb virágszigeteket alakítanak ki, akkor az arra élők és az átutazók is jobban vigyáznak a környezetükre.

– Ha a járókelők azt látják, ez a „senki földje”, akkor úgy is viszonyulnak a területhez, ezért kell szebbé varázsolni az utcákat. Elsődleges célunk, hogy neveljük a közösséget, mert muszáj megfékezni a szemetelést – tette hozzá. 

Rámutatott, sajnos a kietlen területeken erőszeretettel hagyják ott az illegális hulladékot, ezért is döntöttek úgy, virágültetéssel egybekötött szemétszedést szerveznek.

Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet, nagyon sokat dolgozunk azért, hogy rendbe tegyük a környezetünket, szeretnénk, minél tisztább legyen a Csapókert: őrizzük meg együtt a gyönyörű természeti területeink tisztaságát!

– hangsúlyozta, utána pedig elindultak, hogy megtisztítsák a zöldterületet a műanyag flakonoktól, nejlonzacskóktól és ruhadaraboktól.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában