Örömteli pillanat

2024.04.30. 17:33

Elültették a debreceni faültetési program tízezredik fáját – fotókkal, videóval

Még 2019-ben indította el Debrecen önkormányzata az „Ültessünk 10 ezer fát Debrecenben!” programot; kedden délután elültették a tízezredik fát Debrecenben.

Nagy Emese

A tízezredik fa ültetésén sokan részt vettek Debrecen

Forrás: Molnár Péter

Ünnepélyes keretek között elültették a debreceni faültetési program tízezredik fáját kedden délután a Nagyerdő szívében. Még 2019-ben indította el Debrecen önkormányzata az „Ültessünk 10 ezer fát Debrecenben!” programot, melynek köszönhetően az elmúlt öt évben tízezer fát ültettek el a város több pontján. Az elmúlt években a Haon is többször beszámolt a faültetésekről, tavaly év végén megírtuk, elültették a nyolcezredik fát is a településen, legutóbb pedig hírt adtunk arról is, a Föld napja alkalmából helyezték el a 9928. fát Debrecenben.

A faültetésen Papp László köszöntötte a jelenlévőket
Debrecen Haon faültetés tízezredik fa
A faültetésen Papp László köszöntötte a jelenlévőket
Forrás:  Molnár Péter

Az eseményen elhangzott, évekkel ezelőtt Papp László polgármester és Balázs Ákos alpolgármester meghirdette azt a városzöldítési programot, amely célul tűzte ki tízezer fa elültetését Debrecenben. Ezzel párhuzamosan a városi zöldfelületek szépítése, megújítása is elkezdődött, sőt, több tízezer darab erdészeti facsemete elültetésével zöldfolyosókat, véderdősávokat is kialakítottak a Tócó mentén, és az ipari területek szomszédságában. 

A tízezer fa elültetése az elmúlt években valódi közösségi mozgalommá vált, ültettek fákat sportolókkal, művészekkel, lakóközösségekkel, baráti társaságokkal, céges csapatokkal, civil szervezetekkel és még óvodásokkal és iskolásokkal is. Debrecen bővelkedik cselekvő zöld közösségekben, akik személyes példamutatással igazolják a fenntartható szemléletet, a cselekvő környezetvédelmet.

Faültetés: földbe helyeztek Debrecen tízezredik fáját

A tízezredik fát, a 6 méteres tölgyfa csemetét daru segítségével helyezték a földbe, ezt követően Papp László polgármester ünnepélyes beszédében kiemelte, 2019 tavaszán indították el azt a programot, amelynek köszönhetően ma van lehetőség a tízezredik fát elültetni a város egyik legszebb részén, a Nagyerdőn.

 – Öt évvel ezelőtt nagyon távolinak gondoltam a tízezredik fa elültetését, azonban itt vagyunk, és együtt helyezhetjük el a tizennyolc éves tölgyfát a földbe. Örülök annak, hogy nemcsak a város, az önkormányzat munkatársainak köszönhetően értük el ezt a számot, hanem nagyon sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Nyugodtan kimondhatjuk, trendivé vált városunkban fát ültetni. Debrecen valóban zöldebbé vált a szó szoros, és átvitt értelmében, hiszen az elültetett fáknak köszönhetően a település faállománya gyarapodott. Jó érzés, amikor vállalatok, cégek azzal keresnek meg bennünket, hogy szeretnének bekapcsolódni ebbe a programba – fogalmazott. Hozzátette, a most elültetett fa helyén egy kocsányos tölgy volt, de az sajnos kipusztult.

Többek közt azért is választottuk ezt a helyet, hogy azt az üzentet fogalmazzuk meg a jövőnek, mindig lehet újrakezdeni, mindig lehet jót tenni, és mindig lehet azért tenni, hogy jobbá tegyük a jövőt

– nyomatékosította Papp László. Rámutatott, a mögötte lévő fa 30 centiméter törzsátmérőjű, és nagyon reméli, a következő évtizedek, évszázadok során szépen fejlődik majd.

Örömteli bejelentést tett Papp László

Papp László polgármester bejelentette, elkezdik a következő tízezer fa telepítését is. 

Azzal az elkötelezettséggel, szándékkal ültettük most el a szóban forgó tölgyfát, hogy az elmúlt öt évről megemlékezünk, és egyúttal elindítsunk egy újabb öt esztendőt, és a jövőben is azzal a lendülettel, összefogással, elkötelezettséggel dolgozzunk a város zöldítésén, környezetvédelmén, ahogyan azt megtettük az elmúlt években

 – fogalmazott.

Örömteli nap ez a mai, hiszen nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy eljussunk idáig

– hangsúlyozta beszédében Balázs Ákos alpolgármester. Mint elmondta, ez egy nagy összefogás eredménye, hogy öt esztendő elteltével elültethetik a tízezredik fát a városban.

A faültetésen Balázs Ákos kiemelte, Debrecen bízik a jövőben
Haon fa tízezredik
A faültetésen Balázs Ákos kiemelte, Debrecen bízik a jövőben
Forrás:  Molnár Péter

– Debrecenben azért tudunk sikeresek lenni, mert jó ügyek érdekében képesek vagyunk összefogni, és azt a tudást, ami helyben megvan, használjuk a környezetünk érdekében is – emelte ki. Megjegyezte, aki fát ültet, az bízik a jövőben, és Debrecen bízik a következő években, évtizedekben, és természetesen a fiatalokban, ezért is indították el a Zöld Munkacsoportot, akik fiatal környezetvédőkből, mérnökökből álltak össze.

A beszédek után a jelenlévők közösen locsolták meg a fát, és egyengették el körülötte a földet, hogy a jövőben ékes dísze lehessen a debreceni Nagyerdőnek. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában