2024.05.10. 14:12
Végső búcsút vettek Csire Zsuzsitól a Debreceni Köztemetőben – fotókkal
A 21 évesen elhunyt szívbeteg lányt péntek délután kísérték utolsó útjára.
Utolsó útjára kísérték Csire Zsuzsit a Debreceni Köztemetőben
Forrás: Czinege Melinda
Végső búcsút vettek a fiatalon elhunyt szívbeteg lánytól, Csire Zsuzsitól a Debreceni Köztemetőben. Sokan gyűltek össze péntek kora délután, hogy utolsó útjára kísérjék Zsuzsit, aki mindössze 21 éves korában vesztette életét április elején.
Csire Zsuzsi temetése
Fotók: Czinege MelindaA lány történetéről számtalan cikket publikált a Haon. Zsuzsi egészségesen született, de egy fertőzés gyógyíthatatlan szívizombetegséget okozott nála, emiatt több mint 40 szívműtéten és két szívtranszplantáción esett át. Az orvosa tavaly nyáron közölte vele, hogy szívénél újra beindult a végleges, visszafordíthatalan kilökődési reakció, és legfeljebb fél éve, talán 1-2 éve lehet hátra.
Halála után elárasztották az internetet a részvétnyilvánító posztok, ismerősök és ismeretlenek is üzentek a legnagyobb közösségi oldalon.
Nem félek a haláltól, már nem ijedek meg semmitől. Az életemen már nem tudok változtatni, azt kell szeretni, ami megadatott, mégis vannak mellettem néhányan, akikre mindig számíthatok
– nyilatkozta még 2022 novemberében portálunknak Zsuzsi, aki bakancslistát is készített azokkal az élményekkel, amelyeket a halála előtt még mindenképpen szeretett volna átélni. Ezek megvalósítására és a felajánlások koordinálására külön Facebook-csoport alakult, ahová szerte az országból érkeztek bejegyzések, tényleg rengetegen fogtak össze a lány álmaiért.
Zsuzsi halála után édesanyja a közösségi oldalán mondott köszönetet a vigasztaló szavakért, amelyet írásban vagy telefonon juttatott el hozzá több ezer ember.
Empatikus csupaszív lelkével, bölcs szavaival szeretetteljes mosolyával szinte már a puszta jelenlétével is gyógyitott. Sohasem adta fel és bátoritott minden körülöttelevőt, hogy sohase adja fel ha nehezsegekbe ütköztek. Peldaértékű pozitív életszemléletével, mély szeretetteljes baráti kapcsolataival mindig tovább ment céljai felé
– írta korábban a lány édesanyja.