Munkában is egészség

2024.05.16. 16:15

Egyre többen vesznek részt a Debreceni Egyetem mozgásprogramjában

Az egyetem dolgozói a sportolásért pontokat gyűjthetnek, a legaktívabb szervezeteket ráadásul minden hónapban díjazzák.

Haon.hu

Nemcsak sokat mozognak, de a közösségépítésben is élen járnak

Forrás: unideb.hu

Újabb egység került a kiemelt kategóriába az idén kétéves Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramban (DEDM). A DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársai nemcsak sokat mozognak, de a közösségépítésben is élen járnak – számolt be róla az unideb.hu.

A DEDM célja, hogy felhívja az egyetemi dolgozók figyelmét az aktív életmódra, a minél több mozgásra. A munkatársak sportolással töltött perceiket egy regisztrációs felületen pontokra válthatják, a bejegyzett pontok alapján pedig minden hónapban díjazzák a legaktívabb szervezeti egységeket.

Áprilisban a kisebb létszámú szervezeti egységek között a Tervezési és Kontrolling Igazgatóság végzett az élen. Szintén aktívak voltak az M. Tóth Ildikó Sajtóközpont munkatársai, akik az ezüstnek örülhettek, míg a harmadik helyet a Jogi Igazgatóság szerezte meg.

debreceni egyetem-dedm-mozgas-debrecen
Minden hónapban díjazzák a legaktívabb szervezeti egységeket
Forrás: unideb.hu

A nagy szervezeti egységek versenyében márciushoz hasonlóan áprilisban is a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) győzött. Ezzel az első helyezéssel a DEENK is csatlakozott a kiemelt egységekhez, a Gazdaságtudományi Karhoz és a Rektori-Kancellári Kabinethez, így már a „felső házban” is elindult a versengés az év végi abszolút helyezésekért.

Egyre többen részt vesznek

 Beköszöntött a tavasz és sokkal aktívabbak lettek a dolgozóink. Úgy látjuk, hogy mivel csapatban dolgoznak a kollégák, mindenki buzdítja a másikat és így egyre több a mozgás. Emellett az egyik kolléganőnk tai chi órákat tart és sokan járnak hozzá a könyvtár dolgozói közül

 – összegzett Fazekas-Paragh Judit, a könyvtár Oktatás- és kutatástámogatási Osztályának vezetője.

Második helyen az Gasztroenterológiai Klinika munkatársai zártak, a bronzérmet pedig az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság nyerte.

Kicsivel maradt le a dobogóról a Műszaki Kar és az Oktatási Főigazgatóság, jól szerepelt még a HR Igazgatóság, a Közbeszerzési és Beszerzési Igazgatóság, a Pályázati Központ, a klinikák közül a Kardiológiai és Szívsebészeti, az Orvosi Képalkotó, a Szülészeti és Nőgyógyászati, valamint az Urológiai Klinika. Elmondható, hogy számos aktív szervezeti egység vesz részt a játékos versenyben, de a kiemelt egységek nem csak eredményeik alapján, hanem közösségi összefogásuk alapján is a legjobb, követendő példát mutatják mindenki számára. 

 Második évéhez érkezett a DE Dolgozói Mozgásprogram

– emelte ki a fontos mérföldkövet a DEAC szabadidősport szakosztályának vezetője, Mag Zoltán.

debreceni egyetem-dedm-mozgas-debrecen
Mag Zoltán, a DEAC szabadidősport szakosztályának vezetője
Forrás: unideb.hu

–  Számot vetve izgalmas volt a program indulása, mert ilyen nincs máshol, mi sem tudtuk, mi lesz belőle, de megállapíthatjuk, hogy alapvető céljainkat, mint a közösségépítés és az egészségmegőrző mozgásra ösztönzés, elértük. Kialakult egy jelentős, több mint 1300 fős bázis, melyben sokan megismerték egymást, örömmel vesznek részt a közös rendezvényeken, mint a legutóbbi 24 órás mozgáskihívás, sőt már várják is a következőt – mutatott rá Mag Zoltán.

Egyben hozzátette: a kihívást – hagyományt teremtve – folyamatosan, ismétlődően megszervezik a jövőben. A Debreceni Egyetem közösségi aktivitásban és pozitív hagyományteremtésben a program révén is bebizonyította, hogy az élen jár nem csak hazai, hanem nemzetközi tekintetben is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában