Röplabda

2023.08.04. 14:36

A DEAC liberója a válogatottbeli sikereiből is meríteni tud

Bán Viktor úgy véli, a Debreceni Egyetem alakulata stabilabb teljesítményt nyújthat az ukrán átló érkezésével.

Haon.hu

Bán Viktor bizakodó a következő idényt illetően

Forrás: deac.hu

A DEAC férfi röplabdázói kedden megkezdték a felkészülést. A játékosok közül Bán Viktornak jutott a legkevesebb idő a feltöltődésre, mivel a nemzeti együttes tagjaként az Ezüst Európa-ligában bizonyíthatott a nyáron. A mieink ezüstéremmel gazdagodtak, miután a döntőben nem bírtak Lettországgal – olvasható a klub honlapján.

A legjobb négy közé

– Nagyjából két hét jutott a pihenésre, szerintem ennyi idő alatt sikerült regenerálódnom – kezdte a beszélgetést a 25 esztendős liberó. – A dobogót céloztuk meg az El-ben, örülök, hogy ez sikerült. A szereplésből kellő motivációt meríthetek az új szezonra. 

Remélem, hogy a jövőben is szép sikereket érhetek el a magyar válogatott tagjaként. A nyáron csak minimálisan változott a keretünk, Gustavo helyét Vlad Pavliuk veheti át. Az ukrán srác nagyon szimpatikus, nem hiszem, hogy problémát okozna neki a beilleszkedés. Megfelelő stabilitást adhat a csapatnak, amit Gustavo nem mindig hozott az előző idényben. Jó lenne, ha profitálnánk ebből a cseréből.

Egyébként a bajnokságban több együttes megfiatalodott, ez pedig esélyt adhat nekünk arra, hogy bekerüljünk a legjobb négy közé. Az előző idényben remekeltünk az alapszakaszban, ennek tükrében kisebb csalódás volt a hatodik helyezés. Persze Willian sérülése miatt azért borítékolható volt, hogy nem leszünk ott az élmezőnyben – zárta mondandóját Bán Viktor, aki tavaly igazolt a DEAC-ba. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában