Futsal

2024.04.08. 20:34

Először, de a lehető legrosszabbkor kapott ki Kecskeméten az MVFC

A berettyóújfalui gárda 3–2-es vereséget szenvedett, és már csak hajszálnyi esélye van arra, hogy a bajnoki döntőbe jusson.

Tóth Huba Elemér

Ezúttal a Kecskemét egy góllal jobbnak bizonyult

Forrás: scoregoal.hu-archív

Az MVFC Berettyóújfalu futsalosai hétfőn este kőkemény küzdelemre számíthattak Kecskeméten a felsőház 7. fordulójában. A mérkőzés előtt a piros-fehérek a 3. helyen álltak, míg a hírösvárosiak kettővel több szerzett ponttal a második pozícióban tanyáztak. A találkozó tehát arról is döntött, hogy szorosabb lesz az NB I. utolsó három fordulója, avagy a dél-magyarországi alakulat meglép.

A Kecskemét kezdett jobban

A hazaiak már a 4. percben megszerezték a vezetést: Kajtár Mátyás passzolt Sustyák Máténak, aki lefordult Rábl Jánosról, majd jobb lábbal a jobb alsót kilőtte. A találat megadta a meccs alaphangját, de hiába birtokolták többet a labdát a vendégek, nagy ziccerük nem igazán volt. Trencsényi János együttese a 13. percben ráadásul még nehezebb helyzetbe került, ugyanis egy villámgyors kontratámadás végén Kajtár Mátyás passzolt a DEAC-ot évekig erősítő Szabó Ábelnek, ki tökéletesen asszisztált Bíró Attila góljához. 

Azonban az MVFC nem adta fel, és ennek még a szünet előtt meg is lett az eredménye: Rafinha lövése még a felsőlécen csattant, de a játékos a kipattanót tovább gurította Iszák Dominiknak, aki a játékszert középre adta. Rábl pedig jókor volt jó helyen, élt a lehetőséggel, hisz a bal alsóba célzott pontosan, így 2–1-re módosította az állást.

Az MVFC az utolsó percig küzdött

Ahogyan az első etapban, úgy a második félidőben is hatalmas volt a küzdelem, de jó ideig nem láthattunk újabb gólt. A 31. minutumban azonban Tomics jó ütemben találta meg bal szélen Bíró Attilát, aki másodjára is megzördítette a hálót. Több esetben is kapus nélküli játékkal ment előre a Berettyóújfalu, öt perccel a vége előtt Nagy Kevin passza után Iszák ballal tüzelt, Rigó László kezéről pedig becsorogott a labda. Az utolsó pillanatokig feszült mérkőzésen ráadásul mindkét gárda 5-5 faultnál járt, ám egyik játékos sem végezhetett el már kisbüntetőt. 

A házigazdák 3–2-re diadalmaskodtak, amellyel öt pontosra duzzasztotta előnyét az MVFC-vel szemben, és óriási lépést tett a bajnoki finálé felé. A berettyóújfalui alakulat még eddig sose kapott ki Kecskeméten, – és bár egy vereség sose jön jól – ez alighanem tényleg a legrosszabbkor jött.

Férfi futsal NB I. felsőház, 7. forduló

1. Haladás 7 4 2 1 28–16 21

2. Kecskemét 7 5 2 0 21–15 20

3. MVFC Berettyóújfalu 7 3 1 3 21–19 15

4. Nyíregyháza 7 2 2 3 13–18 10

5. DEAC 7 2 1 4 19–24 8

6. Veszprém 7 1 0 6 14–24 7

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában