Futsal

2024.05.10. 10:57

A Magyar Kupában még megvédhetik a címüket női futsalosok

Krascsenics Csilla szerint a Debreceni Egyetem alakulata új taktikai elemekkel próbálja meglepni a TFSE-t. Ha az sikerül, jó esélye lesz a DEAC együttesének a címvédésre.

Haon.hu

A DEAC csapata

Forrás: DEAC-archív

A DEAC női futsalosai 2021, 2022 és 2023 után idén ismét megnyerhetik a Magyar Kupát. Quirikó Vivien tanítványainak az újabb címvédéshez már ”csak” két ütközetet kell behúzniuk. A gárda a budapesti Magyar Kupa négyes döntő első napján a házigazda TFSE-vel találkozik szombaton 10.30-kor a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Amennyiben sikerül két vállra fektetni a fővárosiakat, akkor a másnapi döntőben a Tolna-Salgótarján párharc győztesével csaphatnak össze. Érdekesség, hogy több sportággal ellentétben a futsal MK-ban nem rendeznek bronzmérkőzést, írja az egyetemisták oldala.

DEAC, futsal, Krascsenics Csilla, Magyar Kupa négyes döntő
Krascsenics Ccilla kulcsembere a DEAC együttesének
Forrás: DEAC-archív

Meg akarják mutatni, hogy a DEAC a legerősebb

– Talán most lesz a legnehezebb dolgunk, ha újra kupagyőztesek akarunk lenni – kezdte a beszélgetést Krascsenics Csilla. – A bajnokságban nem jött össze a döntő, de a hétvégén mindenkinek meg szeretnénk mutatni azt, hogy nem véletlenül könyvelték el sokan a DEAC-ot hazánk legerősebb együttesének. Már a TFSE elleni elődöntő keménynek ígérkezik, ennek ellenére bizakodva utazunk Budapestre. Nem titok, hogy nagyjából két hete erre a találkozóra készülünk.

Olyan elemekkel bővült a taktikai repertoárunk, amelyekből reményeink szerint profitálhatunk.

Ebben az idényben eddig még nem fektettük két vállra a budapestieket, ideje lenne megszakítani ezt a sorozatot. A korábbi meccseken mezőnyben felvettük a versenyt az ellenfelünkkel, ám a helyzetkihasználásunk nem volt megfelelő. Ebből kiindulva szombaton akkor nyílik esélyünk a diadalra, ha a lehetőségeinkkel jobban sáfárkodunk. Emellett az szintén döntő lehet, hogy melyik gárda tudja fenntartani a koncentrációt az elejétől a végéig. A korai kezdési időponttal nem kell foglalkoznunk, a riválisunknak ugyanúgy 10.30-kor indul az összecsapás, mint nekünk – hangsúlyozta a kulcsember.

Remek főpróba

Amennyiben vasárnap 13 órától DEAC–Tolna finálé lesz, akkor összejön a testvérpárharc, Krascsenics Petra Reveland Zoltán alakulatában szerepel.
– Nem gondolkodtam még ezen, ugyanis ebben a pillanatban csak a TFSE-re összpontosítok. A tolnaiaktól gyakorlatilag mindenki elvárja a döntőbe jutást, mivel a Salgótarján az NB II.-ben edződik. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy a kupában bármi megtörténhet, bár az vitathatlan, hogy a Tolna az esélyesebb – fogalmazott Csicsu becenevű játékos.
A főpróba remekül sikerült, ugyanis a DEAC a múlt héten 6–1-re verte a DVTK-t, ezzel pedig 1–0-ra vezet az NB I. bronzcsatájában. Krascsenics Csilla sem tétlenkedett a Diósgyőr ellen, mivel a bizalmat egy-egy góllal és gólpasszal hálálta meg.
– Remekül éreztem magam a pályán. A sérülésem miatt nagyjából másfél évet kellett kihagynom, ám most közel tökéletes állapotban vagyok. Olvastam, hogy a lefújás után adott nyilatkozatában Quirikó Vivien engem is megdicsért, ez motivációt ad nekem. Várom a hétvégi négyes döntőt, a csapattársaimnak, az edzőmnek és magamnak is bizonyítani akarok – zárta mondandóját Krascsenics Csilla.

 

Magyar Kupa-elődöntő
DEAC–TFSE-11Teamsports
2024. 05. 11. (szombat) 10.30, Dr. Koltai Jenő Sportközpont

A DEAC útja a négyes döntőig:

2. forduló:

  • Gyulai Amazonok-DEAC 2–8

3. forduló: 

  • DVTK-Vénusz-DEAC 1–7
  • DEAC-DVTK-Vénusz 3–0 – játék nélkül

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában