Krimi

2024.04.03. 23:02

30 diák és 12 tanár lett rosszul, kórházba kerültek

Mérgezés történhetett, de a hatóságoknak még nem sikerült megállapítaniuk rosszullétük okát.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A Temes megyei tanfelügyelőség vezetője, Aura Danielescu az Agerpres által idézett sajtónyilatkozatában közölte, hogy a temesvári C. D. Loga Főgimnázium összesen mintegy 30 diákjánál és 12 oktatójánál észlelték a mérgezéses tüneteket. 

Az iskola diákjai és tanárai közül többen már kedden gyomorfájásra és hasmenésre panaszkodtak. Akkor 18 diákot és három felnőttet a város különböző kórházaiba szállítottak kivizsgálásra.

Szerdára virradóra újabb gyerekek és felnőttek kerültek kórházba hasonló tünetekkel, ezért szerdán felfüggesztették az oktatást a tanintézetben. A főtanfelügyelő szerint valamennyi érintett intézmény - a vészhelyzeti felügyelőség, az egészségügyi hatóság és a tanfelügyelőség - képviselői kiszálltak a helyszínre, az iskola vezetőségének ugyanis nem sikerült megállapítania a mérgezéses tünetek okát. 

A tanintézetnek nincs étkezdéje, sem diákotthona, a földgáz sincs bevezetve az épületbe, és fertőtlenítés vagy rágcsáló- és rovarirtás sem volt ott a közelmúltban

- közölték.

A Tion.ro helyi hírportál szerint szerdán a megyei vészhelyzeti bizottság is összeült, hogy elemezze a helyzetet. Sorin Ionescu alprefektus közölte: minden eshetőségre felkészültek, és egyelőre a laboratóriumi vizsgálatok eredményét várják. A hírportál kórházi forrásokra hivatkozva azt írja, az orvosok nem tartják kizártnak, hogy a tüneteket trópusi betegség okozta, amelynek vírusával az iskolai közösség valamelyik tagja külföldi utazása során fertőződött meg - írja az Origo.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!