Futsal

2024.05.17. 16:40

MVFC vs. Nyíregyháza – jön a bronzcsata első felvonása

A berettyóújfalui gárda papíron esélyesebb a szabolcsiaknál, akik pénteken idegenben igyekeznek erre rácáfolni.

Az MVFC játékosa, Matheus (labdával) igyekszik már az első meccsen betalálni a nyíregyháziak kapujába

Forrás: Kelet-Magyarország-archív

2018-ban fordult elő utoljára, hogy nem a Haladás és az MVFC játszotta a finálét, de ezúttal a Hali a Kecskeméttel küld meg a fináléban, míg a berettyóújfalui gárda a Nyíregyházával a bronzéremért küzdhet.

20240318_futsal NB I_A'Stúdió Futsal–MVFC_NYH_DF_KM-9357
Az MVFC idén eddig négyből négy meccset nyert a Nyíregyháza ellen
Forrás: Kelet-Magyarország-archív

A meccsek lebonyolításáról

Pénteken 18 óra 30 perctől Berettyóújfaluban kezdődik el a bajnoki 3. helyért vívott párharc, amely három nyert meccsig tart. A második mérkőzés pünkösdhétfőn 18 órától lesz Nyíregyházán, míg a harmadik felvonás egy hét múlva 18.30-tól lesz a piros-fehérek otthonában. Amennyiben további mérkőzésekre kerülne sor abban az esetben május 27-én a szabolcsiak lennének a vendéglátók, május 31-én pedig Rábl Jánosék lehetnének hazai környezetben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában