Berettyóújfalu hírei

2018.04.04. 08:45

Református templomokat hoznak rendbe Hajdú-Biharban

Hajdú-Bihar - Új gyülekezeti terem is épülhet, másokat felújítanak a bihari részén.

Hajdú-Bihar - Új gyülekezeti terem is épülhet, másokat felújítanak a bihari részén.

Több mint 5,7 milliárd forintos állami támogatást kapott a Tiszántúli Református Egyházkerület templomfelújításra a kormány decemberi határozatával; a napokban pedig egyházkormányzati döntés született arról, hogy a fenti összegből 370 millió forintot a Bihari Református Egyházmegye hat egyházközössége kap meg.

Dr. Vitányi István (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőtől megtudtuk, Berettyóújfalu a templom külső felújítására 150 millió forintot fordíthat, míg a hozzájuk tartozó Berettyószentmárton 75 millió forintból építhet gyülekezeti termet. A képviselő hangsúlyozta, néhány templom, köztük a bojti is olyan állapotban van, hogy alkalmatlan a hitélet gyakorlására, ezért 45 millió forintos támogatást ítéltek oda a felújítására. A Berekböszörményi Egyházközség 50 millióból alakíthatja át a templom belsejét, míg a bihartordai valamint a bakonszegi templomok teljes körű rendbetételére egyenként 25-25 millió forintot költhetnek el.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!