Tízéves lett a Miskolci Sportiskola

A jeles esemény kapcsán arra kértük Fuhrmann Géza igazgatót, adjon rövid értékelést, mi az, aminek személy szerint örül az eltelt egy évtized vonatkozásában, s mi az, amit esetleg a negatívumok közé sorolna.

– Kezdeném azzal, nem igazán hangzik jól, ha az ember saját magát dicséri, így aztán elöljáróban idézném Elbert Gábor sport szakállamtitkárnak, a mai rendezvény fővédnökének szavait, aki köszöntőjében példaértékűnek nevezi azt, amit a Miskolci Sportiskola az elmúlt tíz évben produkált. Amennyiben azt kérdezi tőlem, elégedett vagyok-e, azt mondom igen. Egyrészt, mert 1998-ban elindult egy folyamat, melynek során a hozzánk járó gyerekek megfelelő szintű képzést kaptak, és kapnak, másrészt pedig azért, mert a város fiatalságának mintegy húsz-huszonöt százaléka megfordult nálunk, s én bízom benne, hogy ők a későbbiekben sem fognak elszakadni a sporttól. Lehetne sorolni különböző adatokat, de szerintem a legbeszédesebb tény, hogy tíz év alatt huszonkét MISI-s, vagy MISI-ben sportolt versenyző vett részt különböző világversenyeken.

Ha lenne bázis

Mik kerülhetnének annak a bizonyos mérlegnek a másik "serpenyőjébe?" "Sajnos, azt nem tudtuk elérni, hogy valamennyi szakágnak legyen felnőtt kimeneti szintje, hogy a gyerekek lássák, hová juthatnak el – folytatta a szakember. – Nincs élvonalbeli női kézilabdacsapatunk, de említhetnénk a férfi kosárlabdát is, vagy az egyéni sportágak közül a tornát... A másik a létesítményhelyzet, amely esetében terveink voltak és vannak, ám tíz esztendő alatt nem lehet hosszú évtizedek lemaradását bepótolni. Sok dologban jól állunk, viszont atlétikában, úszásban mindenképpen előre kellene lépni; az lenne az ideális, ha minden sportágnak kialakulna egy bázisa."