Postaládánkból: Friedrich Nietzsche Szerencsről

„Az élet százszor rövidebb annál, hogy unatkozhassunk” – mondta Friedrich Nietzsche. Erre bizonyíték a szerencsi biomassza erőmű ügye is, melyben állandóan történik valami, amely történéseket az Észak rendszeresen, tudósítások, kommentárok formájában, tényszerűen olvasói elé tár.

Mindenben van tanulság, csak meg kell találni. Szerintem ha az Északban megjelenteket egy 14 éves gyerek „becsületesen” áttanulmányozza, akkor könnyen megérti. Keressünk egy 14 éves gyereket? Igen. Tőle talán azt is megtudhatnánk, hogy egyetlen nézeteltérés – pláne, ha politikai haszonszerzés is van mögötte – nem éri meg az indulatok elszabadulását, de még az idegeskedést sem. Koromkibocsátó cukorgyár, abszolút környezetbarát erőmű és a tokaji aszú, a térség ipari fejlődésének felgyorsítása és a „borvidék jelleg”.

Bánhegyi Gábor április 12-i írásában az általam már régen nagyra becsült publicista nem akar polemizálni, hangja, sorai mégis polemikusak. Ha akarjuk, akkor szépen megférnek egymás mellett, mert mindenki „itt akar élni és dolgozni” (a szimpátiatüntetés egyik táblájáról lemásolva), mégpedig békességben, atomizáló és polemizáció nélkül.

Boldog vagyok, hogy a „tokaji borosok” (dr. Molnár Péter, Bodó Judit) immáron „letettek” a haragtartásról, nyilatkozatuk „hajlandó” a békülékenységre. Fiatalkorom egyik követésre méltó politikusa, Aba Eban mondta 1970-ben, ami azóta is igaz: „A történelem arra tanít minket, hogy az emberek bölcsen viselkednek, ha már minden más lehetőséget kihasználtak”.

Nagyon szeretném – mint Encsről elszármazott –, hogy Ódor Ferenc és Koncz Ferenc urak is megszólalnának végre, ha már annak idején nem furkarkodtak negatív nyilatkozataikkal. Mert Pesten ők tehetnének a legtöbbet annak érdekében, hogy a „két fél” megelégedését szolgáló „kezelés” és állásfoglalás, intézkedés szülessen, amely egyben a megnyugvás záloga is lehet(ne), ha ők is úgy akarnák. Ezt követné civilizációnk és európainak nevezett (?) politikai kulturánk.