Akikért a harang szól január 12-én

Hajdú-Bihar - Hetvenöt éve, 1943. január 12-én történt a doni katasztrófa.

1943. január 12-én indította meg támadását a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban, melynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét.

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én mínusz 30–35 fokos hidegben az arcvonal északi részén, az urivi hídfőből kiindulva áttörte a magyar vonalat, és 8–12 kilométer mélyen hatolt előre, majd január 14-én délen, a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törte át a védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonal mögött állomásozó egyetlen tartalékát, de a visszavonulást is megtiltotta.

A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteségét 93 ezer 500 főre, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismeretes.

1942 karácsonyára érkezett a táborból az utolsó lap | Reprodukció: Napló

Édesanyák, édesapák, nagyszülők gyászoltak, ők már mindannyian eltávoztak, már csak testvérek, rokonok és barátok élnek, egyre kevesebben, akik életük végéig emlékezni fognak szeretett elhunyt testvérükre. Így tesz a most 95 éves Schott Péter is, aki Hajdúnánásról küldött levelet szerkesztőségünkbe. Ő bátyjára, Schott Jánosra (1919–1943) emlékezik minden évben, ilyentájt is.

„Míg élünk, soha nem feledjük, hogy több mint 100 ezer honfitársunk halt hősi halált a végtelen Don-kanyar hómezején, mert nem volt ott senki, aki az elesetteket felemelje, mindenki menekült a nagy túlerőben lévő orosz tankok és gyalogság elől. Több mint 100 ezer honfitársunk porlad ott, immár 75 éve, jeltelen sírokban. Köztük van Schott János bátyám is, aki január 12-én, a támadás első napján esett el.”

HBN

Emlékezés

„Ifjan és vidáman ment el a csatába, S a szülőfaluját többé sosem látta. Idegen országban, hazájától messze, ismeretlen tájakon porladoz a teste! Nem kísérte anya, katonák temették, Amíg őt a sírba nyugodni letették.” Müller Gábor Levente: A honvéd sírja