Mátyás Debrecenje – Debrecen Mátyása

Debrecen - Ha a svéd királynak lehet domborműves emléktáblája, akkor Mátyásnak miért nem?

Még refis diákként olvastam későbbi tanárom, Hegedüs Géza Mátyás király Debrecenben című színművét, s jóval később, a kilencvenes években pedig láttam a belőle készített tévéjátékot is. Azóta foglalkoztat a kérdés: miért nincs jelen legalább úgy Mátyás király Debrecenben, mint Kossuth, Petőfi, Ady vagy más, hozzájuk hasonló „gyüttment” (a cívisek nevezik így a nem tősgyökeres debreceni illetőségűeket)?

Fél évszázadnyi

Szobruk is van, emléktáblájuk is, tér, utca vagy intézmény van róluk elnevezve. Ha a várost útba ejtő, s a mai Széchenyi u. 6. szám alatti vendégfogadóban megszálló XII. Károly svéd királynak lehet domborműves emléktáblája, akkor Mátyásnak miért nem!?

Igaz, a Hunyadiak debrecenisége alig fél évszázadnyi. Hunyadi János 1444. június 3-án zálogbirtokul kapta a debreceni uradalmat addigi tulajdonosától, Brankovics György szerb despotától – 1449 nyarától pedig már tényleges birtokosa. 1456. augusztus 11-i halála után özvegye irányította tovább, több kiváltságot is adva a mezővároskának. A nemesi kúriát, mely a mai Vár, Csapó és Piac utcák által határolt területen állt, az ő idejében kezdték kastélyként emlegetni. Szi­lágyi Erzsébet elhunyta, 1483 után került Mátyás birtokába, aki majd 1484. november 11-én a munkácsi uradalommal együtt fiának, Corvin Jánosnak adományozta. Jánosnak fiúgyermeke nem lévén, magszakadás miatt a birtok végül a Mátyást követő új uralkodóra, II. Ulászlóra szállt.

Viszlát, kincstári adó!

A vázolt fél évszázad elő- és utótörténete is érdekes, de most fókuszáljunk Mátyás király Debrecent érintő azon intézkedéseire, melyek hatására, közel negyedszázad alatt a város valódi fejlődésnek indulhatott! Mentesítette a debrecenieket a kincstári adó fizetése alól (1458), megerősítette a jobbágyok Debrecenbe költözésének szabadságát (1459), majd pedig megengedte, hogy azon jobbágyok, akiknek semmiféle tartozásuk nincs, Debrecenben telepedhessenek le (1470). Később – Váradtól elvéve – árumegállító jogot is adott a városnak. A koronát az előbbiekre 1484-es intézkedései tették fel: a város lakóit felmentette mindenféle vagyoni és személyi adó fizetése alól, továbbá megengedte, hogy a kincstártól vásárolt sóval (ami szinte keményvalutának számított akkoriban!) szabadon kereskedhessenek.

Bizony megerősödött

Mindezen rendelkezések következtében, e jogokkal felvértezve Debrecen bizony kellőképp megerősödött, lélekszámban jelentősen növekedett (Dósa nádor idején lakossága még csak mintegy 2500 fő volt!), s az „áros népek” anyagi javakban is szépen gyarapodtak. „Mátyás király uralkodása idején Debrecen iránti háláját több királyi rendeletében kifejezésre juttatta” – olvashatjuk az egyetlen debreceni emléktáblán, ahol neve szerepel, a Vár utcain, mely arról is tudósít, hogy: „Ebben a kastélyban lakott Szilágyi Erzsébet családjával. Itt alakult ki az a kölcsönös megbecsülésen alapuló szeretet, mely Debrecen népét és a Hunyadi családot egybefűzte.” „Mátyás király” ma csupán egy csapókerti utcanév, a Hunyadiak nevét pedig ugyancsak egy utca, valamint egy általános iskola viseli.”

Az utolsó szakrális magyar királynak sok szobrát látni Kárpáthaza-szerte Kolozsvártól Budáig, Somorjától Szabadszállásig, s emléktáblája is számtalan: „Itt járt Mátyás király…” Születésének 575., királlyá koronázásának 560. évében Debrecentől is megérdemelne végre egy méltó emléket – a „kölcsönös megbecsülésen alapuló szeretet” késői jeleként.

- Ozsváth Sándor -