Hontalanok voltak saját hazájukban

Hortobágy - Debrecenre számíthatnak, mert Debrecen nem felejt, Debrecen nem bocsájtja meg soha az embertelenséget. E szavakkal kezdte Mazsu János, a Debreceni Egyetem docense, a cívisváros képviselő-testületének tanácsnoka beszédét a hortobágyi kényszermunkatáborba telepítések kezdetének 68. évfordulója alkalmából a puszta falujának ökumenikus templomában megtartott megemlékezésen.

A zsúfolásig megtelt templomban több mint kétszáz egykori kitelepített, illetve azok családtagjai gyűltek össze, hogy közösen emlékezzenek a borzalmas, embert próbáló időkre.

– Debrecen történelmi határvidékéhez tartozó Hortobágyon 12 telepen tízezernyi embert kényszerítettek embertelen körülményekbe, ellenőrizve őket, olyan körülmények közé, amely a helyben lakó pásztorembereket is elszörnyesztette – folytatta beszédét Mazsu János, aki történelmi visszatekintőjében részletesen szólt az 1948-1953 közötti évek történéseiről. Felidézte a hitetlen és embertelen rendszer kialakulását, a piaci viszonyok, a polgári demokrácia híveinek ellenséggé tételét, ennek a társadalmi osztálynak a megsemmisítését, aminek része volt sokak hortobágyi munkatáborokba deportálása is.

Koszorúk és virágok

Dr. Mari Albertné, az eseményt szervező Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke az évenként Hortobágyon megtartott megemlékezéseket fájdalmas, de fontos ünnepnek nevezte.

Azokat az éveket soha nem lehet elfelejteni, a jövő generációjának pedig tanulni kell belőle, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő.”

A megemlékezésen Debreczeni József, egykori kitelepített, a kényszermunkatábor életét felidéző versét Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó szavalta el. A két emberöltővel ezelőtti táborok lakói a mindennapjaikat a korabeli slágerek dallamaira írt szabadversek formájában is megörökítették. Ezekből olvasott fel egy csokorra valót Kovácsné Mari Zsófia, aki azzal fejezte be, hogy „1953-ban eljött a szabadulás éve, szabadok, ám nincstelenek lettünk, de Isten kegyelméből újrakezdhettük az életet”.

Szenes József katolikus esperes rövid miséjében kitért arra, hogy a hortobágyi templomban emlékfalon örökítették meg a kitelepítettek nevét, majd az egyeki Radics Mátyás történetén keresztül idézte fel, miként segítették a hortobágyi emberek olykor-olykor a kitelepítetteket.

Embertelen időkben is emberként tudtak élni”

– hangsúlyozta az esperes.

Rácz László református lelkész arról beszélt, hogy 68 évvel ezelőtt elkezdődött a borzalom, majd azt időről-időre meg-megismételve a haza ellenségeinek tekintettek embereket, őket kényszermunkatáborokba telepítve hontalanná tették saját hazájukban. Az akkori több mint tízezer emberből ma már mintegy 1000-en, 1500-an élnek csak.

Az eseményén végén dr. Mari Albertné és Mazsu János megkoszorúzta a templomban a kitelepítettek emlékére felállított emlékfalat, majd a közönség átvonult a Kilenclyukú hídon, és az út mellett lévő hatalmas kereszt elé sokan helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait.

KZS