Szolgálat

„György fiam, adj egy kis bagót.” Nem rólam van szó, ne tessenek megijedni, hanem Joó Györgyről, a szatmári földművesről, Móricz Zsigmond hőséről – aki A boldog ember című regényben azt is elmeséli, hogyan került a harctérre annak ellenére, hogy nem sorozták be. Mint mondja, azért kellett mennie, mert nem adott bagót a kisbírónak. Fábián György írása.

Csöppet sem volt olyan fukar és közösségellenes alak ez a György, hogy sajnálta volna a köz derék szolgájától a nikotint. Azért nem adott neki, mert az említett tisztségviselő nem sokkal azelőtt már „levette” őt egy kis rágni való dohánnyal. György akkor meg is kínálta jó szívvel, ám azóta még el sem tudta pöfékelni a maga pipáját, máris jött a kisbíró újabb adagért.

„– Adj egy kis bagót.

Mondom néki:

– Most adtam. – A meg rám néz:

– Nem adol, kutya teringette?

– Nem én, míg el nem szívom. Hagy szíjjam el elébb.”

A kisbíró erre megorrolt, s hangoskodására előjött a jegyző.

„– Micsoda lárma ez itt?

Mondja a kisbíró:

– Egy kis bagót kérek tülle, oszt nagy fennyen azt veti, hogy nem ad.

Rám néz a jegyző:

– Jól van, majd elhúzzuk a nótáját.”

A parasztember jutalma két hónap hadimunka lett – amely a harctéren három év katonasággá duzzadt…

Miért jutott ez most eszembe?

Mostanában mintha kevesebbet hallottunk volna a köztisztviselők napjáról (július 1.) a korábbi évekhez képest; tavaly már ki is múlt központi munkaszüneti napnak lenni. Mégse gondoljuk azt, hogy nincs mit ünnepelni! Van. Mégpedig azt, hogy a bagónemadásért frontra küldő kényurak már a méltó helyükön pihennek: a történelem dohos lapjain. A közszolgálat mára valóban szolgálat lett, a basáskodóknak pedig, tudjuk, leáldozott. Élhetünk boldogan, amíg meg nem halunk.

- Fábián György -

Móricz Zsigmond regénye megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban is.