fotókkal

2020.11.23. 16:45

Adományokat vitt a mentősöknek a Debreceni Karitatív Testület

Süteményeket, gyümölcsöket juttattak el a debreceni állomásra. A testület Szeretetdoboz-akciója is sikeres.

MP

Fotó: Molnár Péter

Ismét egészségügyi dolgozók számára vitt süteményeket és gyümölcsöket a Debreceni Karitatív Testület.

November 23-án az Országos Mentőszolgálat debreceni állomásának dolgozói számára juttattak el felajánlásokat a szervezet képviselői. A Debreceni Karitatív Testület tagszervezetei és támogatóik így ismerik el a koronavírusjárvány miatt emberfeletti munkát végző egészségügyi szakemberek tevékenységét – olvasható a testület közleményében.

Rózsahegyiné Juhász Éva elnök és társelnöke, Széles Diána a Debreceni Nemzetközi Iskola igazgatójától, Trina Arsenault-tól az iskolába járó gyerekek szülei által az egészségügyi dolgozók számára felajánlott süteményeket és gyümölcsöket vett át november 23-án. Az igazgatónő szerint az iskola filozófiája az, hogy segítsék embertársaikat, és segítsenek azokon, akik rászorulnak. Mind a pedagógusok, mind a gyerekek csatlakoztak a Debreceni Karitatív Testület kezdeményezéséhez. Nagyon sok dologgal – köztük tartós élelmiszerekkel is – tudnak segíteni.

Rózsahegyiné Juhász Éva az esemény kapcsán elmondta, hogy a Debreceni Nemzetközi Iskolától most harmadízben vettek át süteményeket. Az iskola szülői közösségének ez a felajánlása egyébként egy teljes hónapra szól. A karitatív testület karácsonyig meghirdetett tartósélelmiszer-gyűjtő Szeretetdoboz-akciójához is csatlakozott a nemzetközi iskola, s már más iskolákból is érkeztek felajánlások. A jelenleg összegyűlt mennyiségből máris 50-60 család számára tudnak tartósélelmiszer-csomagokat összeállítani. Vállalkozások is jelezték, hogy szeretnének segíteni, illetve dolgozóik körében is meghirdetni a Szeretetdoboz-akciót.

Széles Diána, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy

a járványhelyzet miatt ugyan idén nem várhatja az adományozókat Debrecen főterén az Add tovább házikó, azonban aki mégis szeretne felajánlani tartós élelmiszereket, azt az Új Városházán (Kálvin tér 11.) és a Kölcsey Központban (Hunyadi utca 1-3.) adhatja le.

A nemzetközi iskola által gyűjtött tartós élelmiszereket a református szeretetszolgálat kocsija szállította el. Oláh István lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy véli, hogy a nemzetközi iskola adományainak átvétele fontos állomása az idei adventi gyűjtésnek. A szeretetszolgálat szorosan együttműködik a Debrecenben működő többi segélyszervezettel, szeretetszolgálattal. Ennek nagyon jó keretet ad a Debreceni Karitatív Testület, melynek a Magyar Református Szeretetszolgálat is évek óta tagja. Ők ebben az évben logisztikai segítséget ajánlottak fel az adománygyűjtéshez.

A Debreceni Karitatív Testület november 4-én szállított először süteményt egészségügyi dolgozóknak – akkor a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházba –, majd november 9-én az Országos Mentőszolgálat debreceni állomásán és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Intenzív Osztályán dolgozók számára. A hagyományteremtő szándékkal elindított akció a tervek szerint tovább folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!