Érdemes az eredményért küzdeni

Debrecen - Mosolyok, örömteli pillanatok, segítség, akaraterő és szeretet jellemzi életüket.

A hagyományok szerint Debrecen október 23-án azon polgárait köszönti, akik kimagasló értékeket hoztak létre a tudomány, a művészet, a környezetvédelem és idegenforgalom, az egészségügy, a szociális tevékenység, a sport vagy az építészet, valamint a gyermekvédelem, gyermekjólét, családsegítés, idősgondozás és a fogyatékos személyek ellátása, valamint az egészségügyi alap- és szakellátás, az egészségmegőrzés területén. Az idei díjazottak közül – bővebben – most a nőket emeljük ki; vagyis azokat a gondolatokat, amiket ők fontosnak tartottak megosztani a közönséggel bemutatkozó kisfilmjükben és köszönő beszédükben.

A Jóisten a tenyerén hordozza

Asbóth Anikó bábművész, a Vojtina Bábszínház igazgatója és művészeti vezetője Csokonai-díjat kapott. Úgy véli, a mese élni tanít, a mesében mindenre találunk orvosságot, vigaszt, mintákat arra, hogyan éljük az életünket.

„Az a kisember, aki elindul és megvívja a maga harcát, adja azt a mintát, hogy érdemes küzdeni, szenvedéllyel és örömmel csinálni.”

A Vojtina társulatának több mint negyven éve tagja. Diplomáját 1981-ben a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán szerezte mint tanító-népművelő, majd a Budapest Bábszínház bábszínész-képző stúdiójában szerzett bábszínész szakképesítést. Direktori munkássága mellett gyakori szereplője a bábszínház előadásainak. A Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsának tagja. A már évek óta hagyományosan megrendezett Idesüss a figurásra! és az Itt a vége, fuss el véle! című évadnyitó és -záró rendezvények megvalósításához nagyban hozzájárul rendezői tevékenységével. Munkássága elismeréseként 2014-ben Magyar Arany Érdemkeresztet kapott, 2017-ben Blattner Géza- és Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült.

A munkája során úgy véli, a Jóisten figyel rá, hiszen mindennap merítkezik mosolyokban, örömteli pillatokban. A jelenlévő közönség ott közösséggé válik, ami nem pótolható sem tablettel, sem telefonnal.

Mi a tehetség?

A Hatvani-díjas dr. Kiss Gabriella középiskolai tanár, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának intézményvezető-helyettese. 1986-ban diplomázott a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ezt követően lett a gimnázium tanára. 2010-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a latin-amerikai irodalom doktora lett. Rendszeresen publikál a Filológiai Közlönyben, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Bizottságának folyóiratában, illetve az ELTE Spanyol Tanszékének kiadványaiban. 2008-tól tagja az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny szakmai bizottságának. 2015 óta mestertanár, pedagógus-minősítési és tanfelügyeleti szakértő, 2016 óta kutatótanár. 2018-ban az ő vezetésével készítette el gimnáziuma tehetséggondozó munkacsoportja az Európai Tehetségpont pályázatot, s került be az iskola az Európai Tehetséggondozó Hálózatba Európai Tehetségpontként.

Senki nem tudja, valójában mi az a bizonyos tehetség, ami a gyerekben létezik. Ugyanakkor mégis tudjuk: felcsillan a szeme és elkezd foglalkozni valamivel. A tanárság egy segítő szakma, ha tudok segíteni, hogy a gyerek jó irányba induljon el, s boldog ember legyen, akkor ez a dolgom.”

Futás, az örök szerelem

Dr. Aradi Jánosné Lázár Magdolna középtávfutó, olimpikon. Immár Hajós Alfréd-díjas. Diplomáját a Kossuth Lajos Tudományegyetem programozó matematikus szakán szerezte 1975-ben. Ugyanebben az évben az Universiadén egy 4. és egy 6. helyezést ért el. Montrealban részt vett a XXI. Olimpiai Játékokon. 1978-ban Prágában Európa-bajnokságon képviselte hazánkat. Lovas Antalné jóvoltából ismerkedett meg az atlétikával. Középtávfutóként tizenhétszer ünnepelhetett magyar bajnoki címet, és összesen tizenegy alkalommal futott magyar országos csúcsot. 800 méteren egyéni csúcsával 1975-ben a világranglistán tizedik volt és ez az eredmény 28 évig volt magyar rekord. Kedvelte a mezei futóversenyeket is, ahol egymást követő négy évben – 1975-től 1978-ig – nyert magyar bajnokságot. Férjével jelenleg is aktívan dolgoznak a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola atlétika szakosztályánál céljuk megvalósításáért, ami élvonalbeli közép- és hosszútávfutók nevelése.

A futásról mint örök szerelemről úgy mondta, akaraterő és ész is kellett ahhoz, hogy a távfutás közben jelentkező holtpontokon át tudjon lendülni. Ő akart lenni a legjobb, ami hol sikerült, hol nem.

A futás egy csodálatos dolog. Amikor futunk, fizikailag és lelkileg olyan állapotba kerülünk, ami egy nagyon jó érzés. Nem fontos ehhez versenyszerűen futni, mert aki hobbiból teszi, annak is ugyanezt az élményt adja”

– vélekedik az egykori futónő, akihez férje, edzője is elismerő szavakat intézett. „A precízség, a koncentrálóképesség, ami a sporthoz kellett, az megjelent nála később is, ahogyan két gyermekünket nevelte.”

Csak a szeretet

Nagy Lajosné – aki idén Boncz László-díjat kapott – Debrecen Megyei Jogú Város Szociális Szolgálatának intézményvezető-helyettese 1990-től dolgozik szociális területen. Pályáját gondozónőként kezdte, majd klubvezetőként, szervező gondozónőként, diplomás ápolóként, gondozószolgálat vezetőjeként tevékenykedett. 2005-től a városi szociális szolgálat szakmai vezetője, intézményvezető-helyettese. Teljes eddigi munkásságával hozzájárult ahhoz, hogy Debrecen gondoskodó város lehessen. Szerteágazó szakmai tudása a szociális munka minden területére kiterjedően, egészségügyi szakterületen az elméleti és gyakorlati munkában egyaránt nélkülözhetetlen. Az otthoni szak­ápolásban személyesen is közreműködik. Ismereteinek folyamatos bővítésével sokat tesz az idősek ellátásának jobbítása érdekében. Szakmai felkészültségének, kisugárzásának és kedvességének köszönhetően – amelyet minden ellátott és munkatárs iránt tanúsít – kiérdemli a tiszteletet és elismerést.

Szeretet nélkül nincs élet, úgy nem őszinte. Szeretet nélkül nincs hivatás, csak munkavégzés”

– állítja Nagy Lajosné, akiről felettese is azt mondta, hogy tökéletes példája az igazi szociális munkásnak.

– Ez a hivatás az életem, csak szívvel-lélekkel, odaadással lehet végezni. Az egyetlen valódi elismerése pedig maga a gondozottak elégedettsége, mosolya – fogalmazott.

BB

[related-post post_id="4026523"]