Sikersztori

2019.07.26. 12:15

Nagyon bejött Nadella a Microsoftnak

Pedig anno igazán nehéz helyzetből startolt el az óriásvállalat vezére.

Davos, 2019. január 22. Satya Nadella, a Microsoft amerikai számítástechnikai vállalat vezérigazgatója a Világgazdasági Fórum 49. davosi találkozójának nyitónapján, 2019. január 22-én. A névadó svájci nonprofit alapítvány szervezte négynapos tanácskozáson a világ vezetõ politikai, társadalmi és gazdasági döntéshozói a legégetõbb globális kérdéseket vitatják meg, illetve határozzák meg a jövõre vonatkozó legfontosabb feladatokat. MTI/EPA-KEYSTONE/Gian Ehrenzeller

Kicsit több mint öt évvel ezelőtt, 2014 áprilisában Satya Nadella lépett a Microsoft vezérigazgatójának posztjára, Bill Gates és Steve Ballmer nyomában.

Egy problémákkal és elmulasztott lehetőségekkel terhes óriást vett át Nadella: a Microsoft elmulasztotta – mondhatni elrontotta – a mobileszközökre való átállást, a Windows 8 finoman szólva nem igazán győzte meg a felhasználókat. Ráadásul a PC-piac akkoriban kezdett visszaszorulni, ami elbizonytalanította a Microsoft alaptevékenységét.

Nadella a külső szemlélő számára szerényen és rokonszenvesen visszafogott módon kezdett dolgozni.

MTI/EPA/Jean-Christophe Bott

„Mivel több mint 20 évet dolgozott velem, tudom, hogy Satya a megfelelő vezető a megfelelő időben a Microsoft számára” – mondta róla Steve Ballmer, az előd vezér.

És igaza lett

Satya Nadella a felhőinfrastruktúra felé fordult. Vezérigazgatóként a Microsoft felhő üzletágát az iparág vezetőjévé formálta, amely évente mintegy 40 milliárd dollár bevételt és többmilliárd nyereséget produkál.

2014-ben még a legtöbb ember inkább az Apple-be fektetett volna, semmint a Microsoftba: különösen, hogy az utóbbi olyan ügyetlenül csetlett-botlott, majd elvérzett az ígéretes okostelefonos bizniszben.

Ehhez képest, ha vetünk egy pillantást a Statista alábbi görbéjére, látható, hogy Nadella nem csak bírta a versenyt az Apple-vel, hanem az utóbbi években egyértelműen felül is múlta annak teljesítményét.

Infographic: Microsoft's Share Price Quadrupled Under Satya Nadella | Statista

A Microsoft (zöld görbe) részvényárfolyama 327 százalékkal nőtt, jóval magasabban teljesít, mint az Apple (feketével). Mindeközben a nagy amerikai vállalatok indexe, az S&P 500 index csak 71 százalékkal nőtt ebben az időszakban.

Borítóképen és illusztráción Satya Nadella, a 45. Világgazdasági Fórum egyik ülésén a svájci Davosban (Fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!