Szép, jó, szörnyen drága

2020.04.15. 11:58

OnePlus 8: ez lett a hónap (vagy az év?) okostelefonja

Kezdetben a OnePlus zászlóshajó-gyilkosként hirdette magát, mert féláron adta majdnem ugyanazt, amit a nagyok. A jó ár-érték aránynak vége, a most bemutatott 8-as immáron egyszerűen zászlóshajó.

Forrás: Shutterstock

Talán nem teljesen korrekt dolog a OnePluson számonkérni, hogy miért kerül az új készüléke 300 ezer Ft feletti összegbe, mikor mostanság például a Xiaomi, a felénk sokáig olcsó kínai gagyiként jegyzett Oppo csúcskészülékeinek ára szintén ebbe az ár- (és minőségi) kategóriába lépett be. Nem is beszélve az ismert problémákkal küzdő Huawei-ről, meg a Samsung félmilliós csodáiról.

Csak hát a OnePlust épp azért szerettük meg, mert „flagship killer” volt és eredetileg mondjuk 130 ezerért adta közel azt, amit a Nagy Ligában játszók 280 ezerért.

A tegnap bemutatott újdonság, a OnePlus 8-as minden szempontból olyan minőségi kivitelt, kamerát, teljesítményt nyújt, mint a nagyok – sőt, több szempontból meghaladja azokat –, de árcédulával is sikerült utolérni őket.

Nem flagship killer többé, hanem flagship

A közzétett paraméterek némelyike szerint lenyomja a Samsungot is – tehát az ár egyszerre magas és alacsony. Borzasztóan drága annak, aki elszánt rajongója volt évekig a márkának, ellenben úgy fest, olcsóbban ad többet, mint a Samsung vadonatúj S20-asa.

A Pro változat megkapott mindent:

IP68-as por- és vízvédelmet, 6,78 hüvelykes Fluid AMOLED panelt, 120 Hz képfrissítést QHD+ felbontással, lekanyarodó szélekkel, apró kameracseppel.

A motorháztető alatt ott

a lehető legerősebb Snapdragon 865 processzor, az 5G, a Wi-Fi 6-os, a 8 vagy 12 GB LPDDR5 RAM memória, a 128 vagy 256 GB UFS 3.0 tároló.

Minden jel szerint le fogja verni a konkurenciát gyorsaságban, képességekben.

Természetesen nincsenek még kameratesztek, de roppant módon meglepődnénk, ha nem lenne dobogós a hátlapi 3x teleobjektívvel, a két darab 48 megpixeles Sony kamerával: az egyik normál, a másik nagylátószögben fényképez.

A 4K videót 60fps-sel képes rögzíteni, optikai és elektronikus képstabilizátora vállvetve dolgozik a rezzenésmentes képért.

Immáron 4510 mAh-s az akkumulátora – kell is az energiazabáló, ám gyönyörű 120 Hz képfrissítéshez –, megjött a vezetéknélküli töltés, fordított töltés, Qi technológia. A saját Oxygen OS mindig gyors volt, stabil, gyakori rendszerfrissítésekkel, magával ragadó teljesítménnyel.

A sima 8-asról kevesebb jót lehet mondani

Az olcsóbb modell az alacsonyabb árcédulájáért a legizgalmasabb újdonságokról le kell mondani. Elmarad belőle a vezetékmentes töltés, az IP-védelem, a QHD+ kijelző helyett FHD+ jön, a 120 Hz képfrissítésből 90 Hz marad.

Kamerákból régibb Sony-t kapott, nincs optikai zoom, helyébe kissé viccesnek hangzó, 2 megpixeles makrót tettek. Legalább nem spórolták el a 3.1-es USB Type-C portot, van WiFi 6, illetve 5G modem.

És akkor a feketeleves, az árak

OnePlus 8: 8/12 GB RAM; 128/256 GB tárhely – 750-850 euró (263-298 ezer forint)

OnePlus 8 Pro: 8/12 GB RAM; 128/256 GB tárhely – 950-1050 euró (334-369 ezer forint)

A márka régi, vékonyabb pénztárcájú szurkolótábora álmodozhat egy újabb „zászlóshajó-gyilkos” márka felbukkanásában. Bármennyire is érthető, hogy a csúcstechnológiát meg kell fizetni, a prémiumkészülékek eladása világszerte drámaian esik, s ez nem kedvezhet a OnePlus nagy dobbantásának.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!