Járvány

2020.04.14. 14:31

Folytatódnak az online karateversenyek

A húsvét hétvégi online formagyakorlat-versenyt a kedvező visszajelzések alapján továbbiak követik majd.

Forrás: Shutterstock

A tervek szerint minden hétvégén online mérethetik meg tudásukat a hazai karatésok mindaddig, amíg a járvány miatt nem lehet hagyományos versenyeket rendezni – tájékoztatta a Magyar Karate Szövetség (MKSZ) az MTI-t.

Az ötlet a szövetséggel évek óta szoros kapcsolatban álló karateprogramok.hu internetes oldal működtetőjétől származik. Gali Csaba – aki maga is karate edző, bíró és versenyszervező – hangsúlyozta, az aktív sportolóknak szinte elengedhetetlen a hétről hétre történő megmérettetés.

Tudom, hogy a karateklubok már rengeteg helyen beindították az online edzéseket, de a versenyzőknek szükségük van a versenyérzet fenntartására. Ebben szeretnék nekik segíteni a lehetőségekhez mérten. Innen jött az online versenyzés ötlete, amit a hétvégén a gyakorlatban is kipróbáltunk, és minden flottul ment. – mondta Gali Csaba.

Az úttörő alkalmon gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztályokban lehetett indulni. A résztvevők a szabályoknak megfelelően karate ruhában mutatták be formagyakorlataikat, melyeket az MKSZ hivatalos bírói pontoztak. A különbség csupán annyi volt, hogy ki-ki otthonról végezte a maga tevékenységét: a versenyzők a szobájukban, a házuk kertjében vagy az edzőtermükben csinálták a katákat.

Huszonhárom sportoló vett részt a nyitányon, akik közül többen is értek már el szép sikereket rangos nemzetközi viadalokon. A versenyt követően több klub is kérte, hogy legyenek még ilyen alkalmak.

Természetesen itt a gyakorláson van a hangsúly, és az eredményeket senki nem veheti véresen komolyan, de azért, hogy mégiscsak legyen tét, a sorozat eredményei alapján ranglistát állítunk fel, a legvégén pedig majd díjazzuk az egyes kategóriák győzteseit – tette hozzá a szervező.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!