Déjá vu

2021.02.08. 15:21

Minden jóféle csúcstechnika ott van az új Xiaomi mobilban

A prémium okostelefon mai bemutatóján az örökös viszonyítási pont az iPhone volt: a kamerától az akkumulátorig, a töltéstől a kijelzőig szinte mindenben erősebb a harapott almánál az új készülék.

Forrás: Shutterstock

Lenyűgöző paramétereket és ütős dizájnt láthattunk az " target="_blank" rel="noopener noreferrer">itt visszanézhető élő közvetítésen. A nem fiatalos, hanem fiatal, energiákkal teli előadás a legjobb ígéreteket nyújtotta, de hozott egy egészen sajátos déjá vu érzetet is: mintha nagyon hasonló forgatókönyvet láttunk volna már pár évvel ezelőtt.

Akkoriban szintén egy ár-érték bajnok kínai gyártó, bizonyos Huawei jött fel ezerrel prémium márkának, kihívta maga ellen az Apple termékeit, feljutott a termékével a dobogóra – majd letiltották. Előbb az amerikai piacról, aztán alapvető alkatrészekről, majd a Google rendszerétől.

Mivel a Huawei-t a győzelem előtt kevéssel kicsukták a versenyből, helyébe új harmadikként az Apple és a Samsung után a Xiaomi lépett: lehangoló, hogy

két hete meg a Xiaomi-t helyezték amerikai tiltólistára,

a befektetőknek meg kell válniuk a részvényeiktől, s a cég már bejelentette, hogy hazai piacán nem is lesz Google a telefonjaiban.

Nagyjából ez az egyetlen, ám súlyos árnyék, ami a ma bemutatott készülékre vetül.

 

A paraméterek igen meggyőzőek: egy minden ízében prémium minőséget képviselő okostelefonnal rukkoltak elő, amely jelentősen felülmúlja elődjét: a Qualcomm Snapdragon 888 chipsetnek köszönhetően teljesítményben, a 108 MP-es képet biztosító három hátlapi kamerájának okán pedig képminőségben is.

Mindezeken túl, a mozifilmek hangulatát idéző hanghatás és

50 wattos, vezeték nélküli töltés emeli a Mi 11-et a prémium kategória élére.

Ami a hármas kameraegyüttest illeti, a 108 MP konkrétan azt jelenti, hogy jelenleg az Mi 11 rendelkezik a világon a legnagyobb felbontású nagylátószögű kameraszenzorral.

Olyan élességet ígér a gyártó fogalmazása, amelyekre csak a professzionális DSLR vagy tükörnélküli fényképezőgépek képesek.

A 13 MP-es ultraszéles látószögű kamera és az 5 MP-es tele makró lencse biztosítja azt a technológiát, amellyel remek tájképek és a finom részleteket is feltáró, látványos bokeh-keretezésű fényképek készíthetőek. A kijelzőbe ágyazott 20 MP-es előlapi kamera minimalizálja a kijelző kávájának méretét – miközben biztosítja a felhasználók számára a tökéletes szelfi vagy épp videochat élményét.

Fontos, hogy a továbbfejlesztett éjszakai mód immár mindhárom kamerán elérhető: az elsődleges, 108 MP-es hátoldali kamerán, az ultra széles látószögű, és az előlapi kamerán is működik.

Hat, egyetlen érintéssel elérhető, mesterséges intelligenciára épülő mozimódot kínál a Mi 11, amelyek révén művészi hatású felvételeket lehet készíteni: a Párhuzamos világok (Parallel World) mód például duplikálja és megfordítja a képeket, ezzel hozva létre egy tükrözött világot; a Freeze Frame Video pedig kimerevíti és klónozza a képeket olyan érzetet keltve, mintha a film egyes részein megállt volna az idő. A filmkészítés szerelmesei nagyra értékelik majd a Magic Zoom módot is, amellyel olyan, a thrillerekből ismerős illúzió kelthető, mintha a kamera egyszerre közelítene rá bizonyos jelenetekre, miközben el is távolodik tőlük.

A kütyü a stúdiókamerákra jellemző beállítási lehetőségeket is kínál: HDR10+ felvételi módot és egy új Pro Time-lapse módot. Ezekkel beállítható a zársebesség, az ISO, a rekeszérték és az EV, így még a nagyobb kihívást jelentő fényviszonyok mellett is kiváló képek készíthetőek. A profi stúdiókamerákra jellemző beállítási módok a későbbi szerkesztési lehetőségekre is kiterjednek: mesterséges intelligenciára épülő technológiát alkalmaz az AI Erase 2.0, amellyel a felhasználó

egyetlen kattintással eltávolíthatja a képről az oda nem illő tárgyakat vagy vonalakat.

Minden részlet hallhatóvá és láthatóvá válik a

120 Hz-es frissítési rátával rendelkező, 6,81 hüvelykes AMOLED DotDisplay kijelzőnek és a Harman Kardon hangzásnak köszönhetően.

Ez az első olyan készülék a piacon, amely Qualcomm Snapdragon 888 processzort kapta.

A Mi 11 jóval gyorsabb, erősebb és hatékonyabb elődjénél, amit az 5nm-es gyártástechnológiára épülő adatfeldolgozási módszernek is köszönhet. A készülék amellett, hogy támogatja a 2K / 120fps / HDR játékokat, még egy nyolcmagos, ultranagy méretű Arm Cortex-X1 processzormaggal is rendelkezik, amely lényegesen megnöveli a készülék teljesítményét. Mindez kiegészül a 3200 MHz-es LPDDR5 által biztosított óriási adatátviteli sebességgel, amely 5500 Mbps-ról 6400 Mbps-ra nőtt.

4600mAh-s akkumulátorral rendelkezik, 10 wattos fordított töltésre képes, 55 watton vezetékkel, 50 watton pedig vezeték nélkül újratölthető: nem spórolták ki a dobozából az 55 wattos GaN töltőt sem.

Nem lesz olcsó, de versenytársaihoz képest még mindig jó árú lesz a Mi 11. Kétféle, 8 GB + 128 GB, valamint 8 GB + 256 GB változatban lesz kapható, az utóbbi továbbfejlesztett LPDDR5 3200 MHz RAM-mal + UFS 3.1 tárhellyel. Ára 299.990, illetve 319.990 forint lesz.

Nagy dobás, hogy a Xiaomi

három évre ingyenes garanciát vállal a Mi 11 készülékekre.

Mindezen felül, a vásárlást követő egy éven belül a Mi 11-tulajdonosok ingyenes kijelző szervízre is jogosultak lesznek a hivatalos szervízközpontokban.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!