kártevők

2021.05.23. 11:03

Évente 3,66 ezer milliárd dollárjába kerül Afrikának az invazív fajok elleni harc

A legsúlyosabban érintett országok Nigéria, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaság.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Évente csaknem 3,66 ezer milliárd dollárjába kerül Afrikának az emberi tevékenységek révén a kontinensre került betolakodó állat- és növényfajok elleni harc.

Egy ghánai, kenyai, brit és svájci szakemberekből álló kutatócsoport az Afrikában nem őshonos, ám jelentős terményveszteségeket okozó fajokkal kapcsolatos szakirodalmakat áttanulmányozva, valamint az érintett gazdákat, kutatókat és tisztviselőket megkérdezve mérték fel, hogy az invazív fajok mekkora terhet rónak éves szinten az afrikai mezőgazdaságra.

A CABI Agriculture and Bioscience című folyóiratban publikált eredmények szerint az afrikai országok között jelentős eltérések vannak a számokban. A legsúlyosabban érintett országok Nigéria, ahol évente nagyjából ezer milliárd dollár veszteséget okoznak az invazív állatok és növények, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaság évi 317 milliárd dolláros veszteséggel.

A betolakodó fajokhoz kötődő kiadások döntő többségét (99,2 százalék, vagy 3,63 ezer milliárd dollár) a haszonnövényeket fenyegető invazív gyomok eltávolítása adja.

Rene Eschen, a Nemzetközi Mezőgazdasági és Biotudományi Központ (CABI) svájci részlegének munkatársa szerint a tanulmányuk rávilágít a kontinens-szerte szükséges gyomtalanítás rejtett gazdasági és társadalmi hatásaira. „A betolakodó idegen gyomok eltávolítása nagyrészt fizetetlen munka, amelyet elsősorban nők és gyerekek végeznek, akiknek ezáltal kevesebb idejük marad a bevételszerzésre, a közösségi tevékenységekre vagy az oktatásra” – magyarázta a szakember.

A legnagyobb terményveszteséget okozó betolakodó faj a paradicsommoly, amely éves szinten 11,4 milliárd dollár kárt okoz.

A tanulmány készítői szerint lehetséges, hogy eredményeik alábecsülik az invazív fajok okozta anyagi kár valódi mértékét, ugyanis a számításaik nem terjedtek ki a kártevők és betegségek megfékezésére használt gyomirtószerekre.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!