Akiket megszólítottak a gyógynövények

A hetvenes években a halasági Csibi Imre hetedhét határban is híres saját készítésű gyógynövényes kenőccsel enyhítette a fájdalmat, gyógyította a sebeket. Tevékenységét a hatóságok nem mindig nézték jó szemmel, de Imre bácsi tudására sokaknak szüksége volt.

Hagyatékát ma leszármazottai viszik tovább. Az erdélyi havasok egy kis mesebeli falujában, Orotván, festői környezetben, a Halasági-Csibi gyógynövényes kertben jártam, varázslatot találtam – írja a Liget.

A több mint százéves családi ház tornácán négy generáció üli körbe az asztalt, frissítő fodormentaillatban citromfüves teát kortyolgatva hallgatom a halasági Csibi család történetét. Sokszor emlegetik Imre bácsit, aki először saját magán próbálta ki a saját készítésű gyógynövényes kenőcsét, s amikor megbizonyosodott ennek jótékony hatásáról, szívesen segített másokon is vele.

Imre bácsitól 2000-ben búcsúzott el a család, de felesége, gyermekei, unokái nem hagyták kárba veszni a tőle kapott tudást.

Gyermekei, unokái ebbe nőttek bele, van családtag, aki csak időnként tud besegíteni, van azonban olyan is, aki ebben látja a jövőt, fejleszti magát, tanul.

Imre bácsi „fentről” segít

„Abban az időben tiltott dolog volt, fel is jelentette valaki, hogy nem jók a kenőcsök, még házkutatást is tartottak. Találtak három doboz krémet, elvitték és azt mondták, ha ezekkel minden rendben van, nem lesz baj. Aztán visszahozták s azt mondták, hogy titokban csinálhatja tovább. Sokan szerették a krémet, nagyon keresett volt, fenyőgyantából, disznózsírból állította össze, gyógynövényeket is tett bele.

A gyógynövények nagyon érdekelték. Tanulmányozta a Magyarországról hozott könyveket, sokat olvasott, hogy melyik mire való, teakeverékeket készített. Sajnos megbetegedett, de azt kérte, ne hagyjuk abba a teakészítést, mert ő fentről is fog segíteni. És tudja meg, hogy tényleg segít.

Igaz, először úgy döntöttünk, hogy nem csináljuk tovább, de a gyógynövényeket nem lehetett otthagyni, kellet szedni, és kérték is a termékeket, így aztán folytatjuk.

Boldog vagyok, nem veszett kárba a munkánk ” – meséli a 85 éves Anna néni. Az asztal körül ülők pedig egyöntetűen úgy érzik, Imre bácsi ma büszke lenne rájuk. Lánya, Tünde, unokái, Flórián Zsuzsanna és Albert (Tünde gyermekei), és a dédunokája ebbe nőttek bele.

A kétéves Emma, édesapja, Albert ölében ül, onnan figyeli a nagyokat. Azt mondják, már most látszik rajta, hogy érdekli, ami körülötte a gyógynövényekkel zajlik. De Albert is ezt látta kicsi gyermekkorától, Anna néni nevetve emlegeti, a hároméves gyermek annak idején nem akart menni nagyapjával az erdőbe gyűjtögetni, de lement a patak mellé és egy csokor gyógynövénnyel tért vissza.

Aztán úgy alakult az élete, hogy ma már ez megélhetést biztosít. Kereste ő is az útját, szerencsét próbált Magyarországon is, aztán egyszer csak úgy érezte, talán mégis jobb lenne a családi hagyományt továbbvinni. Ahogy ezt eldöntötte, jött is a következő lépés, tudomást szerzett a budapesti Természetes Gyógymódok Szabadegyeteméről, ott végezte el a hároméves Természetes Gyógymódok Tanácsadó-képzést.

„Nagyon jó megerősítést adott, jobban tudatosult bennem, hogy mi miért működik, nagyon jól elindított az úton. Ott volt a nyugati medicina is, de tanultam a magyar népi gyógyászatról, gyógynövénytant, aromaterápiát, egészen a keleti gyógyászatokig. Egy teljes összképet és hatalmas lendületet kaptam.

Sokat tanultam az iskolában, de tanított az a folyamat is, amíg kijártam Budapestre, ahol életre szóló kapcsolatok is születtek” – meséli a fiatalember, és szavaiból kiderül, örömét leli ebben a munkában. Később büszkén mutatja a padláson száradó gyógynövényeket, a citromfüvet, a damaszkuszi rózsaszirmokat, a frissen felvitt fodormentát, aminek még ott lebeg az illata. Szellős, árnyékos helyen száradnak, hogy a megfelelő állagúak legyenek.

„A gyógynövények megszólítottak”

„Én azt mondtam, amikor édesapám meghalt, ha a jó Isten úgy akarja, lesz folytatása. És úgy adódott mindig, hogy nem tudtuk abbahagyni. Mindig jöttek az emberek, a gyógynövények megszólítottak. Nem tudtuk azt mondani, hogy nem érdekel tovább.

Aztán mi is fejlesztettünk, ma már sokkal több teakeverékünk, krémünk, termékünk van. Azt látom, szükség van rá. A gyógynövényekkel való gyógyítás működik, ez már számtalanszor bebizonyosodott. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen helyre születtünk” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Anna néni egyik lánya, Tünde, aki számára ez a munka küldetés.

Sok gyógynövényt a vadonból gyűjtenek be, de mintegy fél hektáron sokfélét termesztenek. Örülnek, hogy bár esős volt a nyár, valahogy mindig szerencséjük volt, a virágosokat napsütésben sikerült leszedni, akkor erősebb a hatásuk. Van amikor maguk sem győzik a gyűjtést, ilyenkor másokat is bevonnak. Valahogy mindig úgy alakul, hogy amikor szükség van, érkeznek segítőkész emberek.

Most is ott segít a menta pucolásánál két budapesti önkéntes, akik hallottak a termékekről, a kertről és „bekérezkedtek”. A kert végében pedig cserkésztábor zajlik, onnan az esti vacsorából megmaradt túrós puliszkát hozzák át a háziaknak.

Illatos macskamenta, szúrós gyöngyajak

A családi ház melletti kertben virágzik a bíbor kasvirág, de terem ott fodormenta, borsmenta, háromféle citromfű – orvosi, illatos macskamenta és a sárkányfogú citromfű –, orvosi zsálya, izsóp, körömvirág, szúrós gyöngyajak.

Sok növényt az erdőből, mezőről gyűjtenek be. A krémből az az alap, amit Imre bácsi készített, az mindenre jó. Disznózsír, méhviasz, különböző olajok, fenyőgyanta és vagy húszféle gyógynövény. De igény esetén a disznózsír helyett kókuszzsír kerül bele.

Az orotvai „boszorkánykonyhában” készül visszérkenőcs, gyógyfüves arckrém, van árnikakenőcs, tinktúrákból is többféle, de készítenek gyógyfüves talpbetétet és párnát, amibe fájdalomcsillapító hatású korpafű is kerül, sőt egy kézműves csokikészítő halasági gyógynövényekkel ízesíti készítményét.

Munka akad bőven. Nyáron a főszerep a begyűjtésé, szárításé, majd ősszel, télen készülnek a teakeverékek. Szintén ősszel kerülnek földbe azok a magok, amelyeket tavasszal majd kipalántálnak. Persze, hogy nem nyaralnak, ezt a gyógynövények bánnák.

Mindegyiknek megvan a gyűjtési ideje, azt be kell tartani, csak néhány nap késés és a minőség már nem a legjobb. Tudják is, hogy mikor mi virágzik és merre kell indulni. „Fentről irányítanak, vagy olyan embereket küldenek elénk, akik rávezetnek”– mondják. Nevetve jegyzi meg Albert, próbálják azt hinni, hogy télen pihennek, de akkor is akad munka.

Szeretet és elhivatottság

Szeretni kell, másként nem lehetne csinálni. Persze, hogy vannak nehézségek.

Amikor reggeltől estig négykézláb gyomlálsz, jól próbára tesz, s néha bele is keseredsz, de amikor látod az eredményt, kapod az elismerő szavakat, mindent elfeledsz.

Elhivatottság kell ehhez, s hála Istennek van. Elmentem egy továbbképzésére, de tudtam kakukkfüvet kellene szedni, mert már egy hét múlva nem lesz, így hát hazajöttem” – meséli nevetve Tünde.

A család hisz a gyógynövények gyógyító erejében. Másként nem is gyűjtenék. Nem nagyon járnak orvoshoz sem – mondják. Anna néni a könnyeivel küszködve meséli el, néhány hónapja gyomorvérzése volt, de odafentről segítettek. „Rá voltunk készülve, hogy megyünk a kórházba. Éjszaka megjelent a férjem álmomban és azt mondta, egyem a krémet, mert az kívül és belül is gyógyít.

Mindig ott van az éjjeliszekrényen, én akkor éjszaka már meg is ettem egy babszemnyit. Naponta háromszor-négyszer le-lenyeltem egy kis adagot s nézzen ide, másfél hónapja semmi bajom.„

Sok bajra kerül ki gyógyír a portáról, lelki, testi fájdalmat enyhítenek a Halasági-Csibi gyógynövényes termékek. A visszajelzések lendületet adnak, ha néha megfáradnának az orotvai tanyán. Amikor úgy megy el tőlük valaki, hogy azt kívánja, az Isten tartsa meg, hogy tudják ezt még tovább csinálni, akkor érzik, folytatni kell.

Hatalmast tudást halmoztak fel, egy-egy teakeverékbe, krémbe, tinktúrába a növények mellett belekerül tudásuk, szívük, lelkük. Mi ez, ha nem varázslat?

Borítókép: Négy generáció egy asztalnál. A 85 éves Csibi Anna néni, mellette unokái, Albert és Zsuzsanna, lánya Tünde és a két éves Emma / liget.ro / Fotók: D. Balázs Ildikó