Hívj fel pár szépkorút!

2020.04.21. 14:06

Legyél te is önkéntes pótunoka!

Hogy tetszik lenni? – ezzel a címmel indított kezdeményezést a Fesztivál Önkéntes Központ, a legnagyobb hazai fesztiválok önkénteseit koordináló szervezet a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben.

Forrás: Shutterstock

A program az otthonaikba kényszerült idős korosztályt köti össze olyan szabadidővel rendelkező lelkes fiatalokkal, akik aktív telefonos kapcsolattal társaságot tudnak biztosítani számukra.

- Sokat gondolkodtunk, hogyan tudnánk segíteni a kialakult helyzetben. Így született meg a „Hogy tetszik lenni?” kezdeményezés, amelynek keretei között a koronavírus legveszélyeztetettebbek csoportjába tartozó, otthonaikba kényszerült idős korosztályt szabadidővel rendelkező lelkes fiatalokkal kötjük össze – mondja Nagy Réka, a Fesztivál Önkéntes Központ vezetője, aki szerint önkénteseik „könnyedsége és vidámsága telefonon keresztül is ragadós”.

Nagy Réka hozzáteszi,

nemcsak a két generáció közötti kapcsolat felélénkítése és a segítségnyújtás a cél, hanem az értékteremtés és a hagyományőrzés is.

Utóbbi két célt úgy igyekeznek megvalósítani, hogy hetente olyan új és új témákat helyeznek majd előtérbe, mint például az, hogy hogyan szórakoztak régen és most, a fiatalok begyűjtik továbbá a legjobb recepteket, meghallgatják a régiek katonasztorijait, de előkerülnek a randik és az első szerelmek történetei is

- A program során önkénteseink is kitörhetnek a karantén szürke egyhangúságából, és olyan történeteket, életbölcsességeket hallhatnak, ami emlékezetes lesz számukra

- hangsúlyozza a Fesztivál Önkéntes Központ vezetője.

A programhoz, amelyről ide kattintva lehet tájékozódni, bárki csatlakozhat, minden felkészítés, meghallgatás és kapcsolattartás online zajlik, így az ország bármelyik pontjáról jelentkezhetnek azok, akik szeretnének segíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!