Járvány

2021.01.18. 09:06

Megugrott a hazai túrázók kedve az elmúlt évben

Soha nem látott mértékben nőtt a kéktúrázó kedv 2020-ban. Több mint másfélszer annyi kéktúrás igazolófüzetet vettek a túrázók 2020-ban, mint az azt megelőző évben.

Pilisborosjenõ, 2020. augusztus 22. Belföldi turisták haladnak az Országos Kéktúra útvonalán a Kis-Kevély-hegy oldalában. A gyalogút mellett álló fán frissen festett kék csík turistajelzés. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Húszezernél is több új túrázó indult el tavaly a legendás Országos Kéktúrán, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útjait háromezer-kétszáz, az Alföldi Kéktúra túraösvényeit több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban. Mindhárom kéktúrarész esetében ez rekordnak számít,

az Országos Kéktúrán 168 százalékos emelkedést jelent 2019-hez képest.

Összességében az országban már 150000 felett van azok száma, akik a kék sávval jelzett túraútvonalat a kéktúra igazolófüzetet használva járják.

A kéktúrák 2020-as teljesítői is magas számot mutatnak:

az 1171,8 km hosszú Országos Kéktúrát 387 túrázó teljesítette,

az 541 km-es Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 136-an, míg a 869 km hosszú Alföldi Kéktúrát 89-en járták végig. A 2020-as igazolt teljesítéssel rendelkező túrázók összességében 604 ezer kilométert gyalogoltak Magyarországon.

A koronavírus miatti bezártságérzet a hazai lakosság kirándulási vágyát és természeti látnivalók iránti érdeklődését sokszorosára növelte, természetjáró célpontok látogatottsága ugrásszerűen emelkedett, több közülük már-már zsúfolt úti céllá vált. Ugyanakkor olyanok is útnak indultak, akik a járvány előtt ritkán tették ezt.

A legkedveltebb turista útvonal továbbra is az Országos Kéktúra, melynek karbantartója és üzemeltetője a Magyar Természetjáró Szövetség.

Borítókép: belföldi turisták haladnak az Országos Kéktúra útvonalán a Kis-Kevély-hegy oldalában. A gyalogút mellett álló fán frissen festett kék csík turistajelzés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!