Gazdaság

2018.12.05. 18:26

Együtt a jövő elképzeléseiért

Debrecen - Eredményes vállalkozókkal egyeztethettek az üzleti világról, stratégiákról.

Debrecen - Eredményes vállalkozókkal egyeztethettek az üzleti világról, stratégiákról.

A Siker receptje 2.0 – DEVIK (Debreceni Egyetemisták Vállalkozásfejlesztő Közössége) mentorprogram keretében a saját életútját mutatta be a gazdasági élet 15 sikeres szereplője, majd adtak szakmai tanácsot a Debreceni Egyetem hallgatóinak kedden a Kazánházban. Az üzletemberek azért vállalkoztak a mentori szerepre, mert segíteni akarnak a jövő reménységeinek, hogy megvalósítsák elképzeléseiket. Az érdeklődőknek a bemutatkozást követően lehetőségük nyílt arra, hogy eredményes vállalkozókkal együtt egyeztessenek az üzleti világról, stratégiákról.

Mentorprogram

Gályász József, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának tanszékvezetője elmondta, a DEVIK azt szeretné elérni, hogy az egyetemisták, vállalkozás iránt érdeklődő fiatalok kapjanak több információt, segítséget, ahhoz hogy a vállalkozói életük sikeresebb legyen. Majd hangsúlyozta, hogy a klubtalálkozó célkitűzése egy mentorprogramnak az indítása.

Pető Károly, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi karának dékánja úgy véli, hogy a DEVIK minden vonatkozásban követi azt az irányvonalat, ami egyrészt a kar, másrészt az egyetem stratégiájába is illeszkedik. Szeretné, ha a fiatalokban kialakulnának olyan kezdeményezések, ötletek, amelyek mentori segítséggel valósággá válhatnak.

NE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!