2018.05.28. 08:42
Sakállesre indultunk, hiába vártuk a síron túli hangot
Görbeháza - Érzékszervei kiválóak, jól rejtőzködik, eredményes vadász, nagyon szapora és fölöttébb rafinált állat az aranysakál.
Görbeháza - Érzékszervei kiválóak, jól rejtőzködik, eredményes vadász, nagyon szapora és fölöttébb rafinált állat az aranysakál.
A környék vadásztársaságainak képviselőit hívta szakmai megbeszélésre a Görbeházi Vadásztársaság a hétvégére az egyik vadászuk tanyájára, hogy az aranysakálok gyérítésében már tapasztalatokkal bíró dunántúli kollégáikkal együtt ötleteljenek, megoldást keressenek a Tisza-menti területek vadászainak nagy problémájára, az aranysakál-veszélyre. Hogy ez mekkora gond? Erről Bari József és Szabó András görbeházi vadász beszél.
Rövid időn belül óriási problémát jelent a területünkön az aranysakál.”
Érték az őzbak
– Gazdasági oldalról megközelítve a kérdést, tudni kell, hogy a területünkön működő vadásztársaságoknak két bevételi forrása van: az éves tagdíj és az őzbakok kilövetése. Az aranysakálok a falkavezér szuka vezetésével csapatokban vadásznak, esélyt sem adva a kiszemelt prédának. Mivel az eredetileg fő táplálékát jelentő rágcsálóktól hamar megszabadítja a területét, ezért átáll az apróvadra, kölyökállatokra. A szaporulatot gyengíti. Vegyük csak a mi társaságunkhoz tartozó terület mintegy 500 darabos őzállományát. Ennek 25-30 százaléka bak, aminek körülbelül 30 százaléka hozhat pénzt. Ha ennek csak 20 százalékát „leveszi”, pontosabban a gidaállomány 30-40 százalékát levadássza az aranysakál, már akkor veszélybe kerül a társaságunk működése. Működőképességünk megtartásáért lehet tagdíjat emelni, de meddig? Ha ez a tendencia marad, még két-három évet ki tudunk húzni – beszél az aranysakál okozta kártétel gazdasági vonatkozásáról a két vadász, majd azzal folytatják, hogy a kutyafélék családjába tartozó ragadozó (népiesen toportyán) a hagyományos vadászati eszközökkel és módszerekkel nemhogy kiirthatatlan, hanem az állománya gyarapodását sem lehet megállítani.
Kiszorítja a rókát
– Ez az életmódjából és a mi területünk sajátságaiból ered. A földterületek sajátos birtokviszonyának alakulása miatt nálunk viszonylag sok a 2-5 hektáros nagyságú erdő, amely, a körülötte lévő mezőgazdasági területekkel együtt egy-egy sakálfalkának ideális nagyságú vadászterület. Érzékszerveik kiválóak, hihetetlenül jól rejtőzködik, rendkívül eredményes a vadászmódszere, nagyon szapora és fölöttébb rafinált állat.
A csapdákba nem megy bele, hajtáskor sem hagyja el a területet, egyszerűen lelapul az aljnövényzetbe, ott várja meg a veszély elmúltát. A rókánál alkalmazkodóbb, mi több, a rókák területeit foglalja el, szorítja ki őket. Ezért van az, hogy a falunk szélső utcáiban mind gyakrabban látni rókákat. Három éve ejtettük el az első aranysakált, azóta évente csak kettőt-hármat sikerül puskavégre kapni. Egy tíz állatból álló kolónia egy esztendő alatt akár meg is duplázhatja az egyedszámát, annyira szapora. Mindez érzékelteti az aranysakálok térnyerését a területünkön. Az embertől fél, rá teljesen veszélytelen. Egyetlen ellensége van, a farkas. Az pedig nem él a területünkön.
Csendben a lesen
A két vadásszal útra keltünk sakállesre a görbeházi határba. Az est leszállta után a falkák hosszan elnyúló vonyítással „üzennek” egymásnak. Amíg az adott körülmények között minden kényelemmel berendezett vadászleshez tartottunk, szóba került az aranysakál meghonosodása. Kiderült, az állat valamikor elterjedt volt a Kárpát-medencében, majd az 1920-as években kipusztult. A délszláv háborúk idején kezdtek észak felé terjeszkedni, mert az ottani, a települések határában folyó harcok okán lényegében kiszorították a területükről. A Dél-Dunántúlon körülbelül 30 éve jelen van, Hajdú-Bihart körülbelül 8 éve érték el. A kártétele két éve kezdődött, szokatlanul sok őztetemet találtak, az elejtett vaddisznó farkát, fülét lerágták.
Időközben odaértünk a vadászleshez, beszédünket suttogásra fogtuk, majd a sötétség leszálltával némaságba burkolóztunk. Sakál hangot azonban a természetből nem hallottunk. Jött viszont Bari József telefonjából. Így próbálta „szóra bírni” az aranysakálokat, hátha felel valamelyik csapat a valóban síron túli, hátborzongató üvöltésre. Nem jött válasz…