2018.11.23. 15:31

Asztmás kisfiúból kiváló túravezető

Darvas - Jankuly Imre (Moha) nem hétköznapi életéről mesélt.

Akik manapság ismerik, el sem tudják képzelni, hogy beteges, csenevész gyermek volt. Saját szavaival élve olyan, akit a görögök kitettek volna a Taügetoszra. Természetimádó, sportos férfi vált belőle, aki hol egyedül, hol csoportokat vezetve járja a hegyvidékeket. A darvasi Jankuly Imre, közismert nevén Moha, bronzjelvényes túravezető mesélt az életéről, hivatásáról.

Javaslat: sportoljon

A család Budaörsön élt akkoriban, amikor Imre még csak Imike volt. A kisfiú asztmája miatt kórházról kórházra járt, sőt Németországban is volt szanatóriumban, hátha a sós tengerpart jót lesz neki. Negyvenhét kórházi zárójelentést sikerült összegyűjtenie, és háromszor halálközeli állapotban robogott vele a mentő. Végül tizenkét éves korában egy orvos azt javasolta neki, hogy sportoljon. Ekkor kezdett el komolyan foglalkozni a kerékpározással és a tájfutással. Hamarosan olyan szinten művelte mindkét tevékenységet, hogy versenyekre is eljutott, ahol szép eredményeket ért el.

A hegyek mindig vonzották, ezért sokat járt a lakóhelyéhez közeli sziklákra. Gyógykezelésre a Szabadság hegyre kellett menniük, ahol a kezelőorvosa javasolta a levegőváltozást. Így aztán kezdte egyre komolyabban venni az országúti biciklizést. Eleinte barátokkal, majd egyedül is nekivágott különböző távoknak. Későbbi hobbijával, a barlangászással is eljutott gyönyörű helyekre. Túrái során Szlovákiában a Tátra összes említésre méltó csúcsát, és Ukrajnának a legszebb részeit, a Kárpát-koszorút már bejárta, ezen kívül az Alpokban is többször kalandozott.

A sport nem csak jó hatással volt rá, de vakmerővé is tette. Folyamatosan próbálgatta a határait. Egyszer vizsgázni is bringával indult a 40-50 kilométerre lévő gimnáziumba, amikor Érdnél egy mikrobusz kikanyarodott elé. Ezután hat hétig gipszágyban feküdt, a lábai teljesen kifordultak a helyükről. Fél évbe telt, mire újra megtanult járni. Az orvosok azt mondták neki, felejtse el a kerékpározást.

Hiányoztak neki a hegyek

S hogy mit keres egy budaörsi fiú Darvason? Történt, hogy a kilencvenes évek elején a szülők úgy döntöttek, visszatérnek szülőfalujukba. A gyökerek idehúzták őket. Imre édesapját polgármesternek is választották a darvasiak. Ekkor a fiú még kerékpáros futárként dolgozott Budapesten. Nem is gondolta, hogy hamarosan hatalmas fordulatot vesz az élete édesapja súlyos betegsége miatt. Szülei támaszaként fel kell adnia budapesti életterét. Édesapja halála után édesanyja mellett maradt, hogy együtt intézzék a családi gazdaságot.

Darvason a hegyek hiányoztak leginkább neki. Az alföldi túrák nem vonzották, ezért a legközelebb eső Erdélyt választotta úti célnak. Először a Bihart és a Királyerdőt hódította meg, aztán az egész gyönyörű erdélyi tájat. Itt a barlangászásba is bekapcsolódott.

A túravezető iskolát 2001-ben végezte el, miután turistaházat vásárolt Erdélyben. Tapasztalja, hogy előnyt jelent a csoportoknál, amikor megtudják róla, hogy bronzjelvényes túravezető. Mint mondja, a futárszolgálatnál eltöltött időkben tanultakat is tudja kamatoztatni a túravezetés során. Ott ugyanis elsajátította, hogyan lehet egy feladatot a leggyorsabban elvégezni, illetve az emberekkel is megtanult bánni. Szakmai körökben ismerik, elismerik. Ő is tartja a kapcsolatot barlangászokkal, túravezetőkkel és térképészekkel. Turistaházának a Moha és Páfrány nevet adta, mert amikor Rosián meglátta a házat, hatalmas páfrányok és mohaszőnyeg vette körül, valamint szerette a hasonló címet viselő mesét. Egyre többen Mohának kezdték szólítani, mára pedig szinte mindenki így ismeri. Időközben a helyiekkel pálinkázgatás közben megtanulta a román nyelvet is, ami további előnyt jelent.

Medvétől nem, vadkantól inkább

A túrákra úgy készül fel, hogy végiggondolja az útvonalat. Ha még nem, vagy már régen járt ott, akkor előtte végigmegy azon a vonalon. A csoportra nem tud felkészülni, mert mindegyik más. A lényeg, hogy rövid idő alatt fel kell mérni, mit szeretne az adott csapat, és mennyit bírnak fizikailag.

A túrázás és barlangászat nem veszélytelen tevékenységek. Előfordult, hogy ráomlott egy barlang, és deréktól lefelé betemette a törmelék. Két-három óra alatt ásták ki a társai. Azt mondja, ilyenkor azért sok minden lepereg az ember előtt. Volt, hogy egy sziklapárkányon megcsúszott, és ha nem küzdi le azonnal a félelmet, akkor talán lezuhan. A nagy fáradtság is veszélyforrás. Nagy koncentrációt igényel leküzdeni, és folytatni az utat. Erdélyt járva legtöbben a medvéktől félnek. Moha nyolc-tíz alkalommal találkozott a bundással. Azt mondja, az állat soha nem támad ok nélkül, csak ha a kölykét vagy az életterét védi. A vaddisznótól jobban tart. Egyszer kerékpáros túrája során találkozott eggyel, ami másfél méterre volt tőle. Sokáig álltak egymással szemben, míg ő szinte centiről centire araszolt hátrafelé, maga előtt tartva a bringáját. Amikor nagyra nőtt a távolság kettőjük között, a disznó hirtelen elfutott.

S mi motiválja?

Szeretném megmutatni másoknak is azokat a szép dolgokat, amik nekem örömet okoznak”

– mondja. Hozzáfűzi, hogy a túrázáshoz kell egy kis mazochizmus is, hiszen legtöbbször sok fáradsággal jár eljutni a célig. A hegyre felfelé menet szenvedés, de később mégis jó visszagondolni az útra. Úgy véli, aki erre ráérez, megszereti, mindig visszavágyik.

Felmerül a kérdés, mit szól ehhez az életmódhoz az édesanyja. Moha szerint már megedződhetett. Azt viszont, hogy még nőtlen, illetve komoly kapcsolata sincs, azzal magyarázza, hogy az ő életstílusát kevés nő lenne képes elviselni. Ha rájön a mehetnék, akkor útra kel. Neki nem a cél fontos, hanem az odavezető út. Az sem érdekli, ha nem ér oda, ahová eredetileg indult, mert időközben sok más érdekességet láthat. Nem múlik el hét túra nélkül. Ha pedig épp nem a hegyeket rója, akkor az erdőjüket járja. S bár az asztmája nem múlt el teljesen, de úrrá tudott lenni rajta, s a betegségnek köszönhetően egy különleges életút jutott neki. Azzal is tisztában van, hogy sokan bolondnak nézik, de mint mondta: