Fába vésett nevek, monogramok, dátumok őrzik a templomi emlékeket

A csökmői református templom padsorai között járva, szembeötlő a sok bevésett név, monogram, dátum. Mindegy, hogy a karzatra megy fel valaki, esetleg az orgona mellett nézelődik, vagy a földszinti padokat szemléli, mindenhol ugyanúgy talál több évtizedes, sőt évszázados véséseket. Valószínű, és a dátumok is arra utalnak, hogy a legtöbb padra rótt emlék azokból az időkből származik, amikor az általános iskolások órarendjében naponta szerepelt a hittan és erkölcstan.

A templomban kezdtek

Már egyre kevesebb olyan idős ember él a faluban, akik azokban az időkben voltak kisgyerekek. Szabó Károlyt, Csökmő legidősebb férfi lakosát kérdeztük az akkori szokásokról. A most 90 éves férfi azt mondta, 1941-től, azaz negyedik osztálytól volt nekik kötelező a hittan, és két évig tanulták, hiszen hat osztályból állt akkor az általános iskola. Vallásórának hívták, és külön volt még egyháziének-­óra is. Mindennap reggel hétre jártak iskolába, és az első óra fél nyolctól a templomban kezdődött. Többnyire a segédlelkész tartotta a vallásórát. A vállalkozó kedvű fiúk az orgonát fújtathatták, azaz ott álltak az orgona mellett, és taposták a nagy fújtatókat, ami a levegőt biztosította a templomi hangszernek. Karcsi bácsi mindig a fújtatósok között volt, így nem is vésett semmit a padokba. Párja, a 86. évében járó Kiss Zsigmondné akkor kezdte az iskolát, amikor Karcsi bácsi már hittanra járt, azaz 1941-ben. Nekik is negyediktől volt vallásóra, azaz 1944-ben. Még akkor is ugyanúgy ott kezdődött reggel az iskola, ahogy arra Szabó Károly is emlékezik. A diákoknak a szószék jobb oldalán, a lépcső felől volt a helyük, ott ültek sorban. Azt mondja, ő sem vésett soha semmit a padba, de a fiú osztálytársai szívesen vésegettek unalmukba. Csökmőn az akkori református lelkész Andó Ferenc volt.

– Emlékszem, hogy a tiszteletes asszony és a lányuk mindig a szószék bal oldalára eső első padban ültek, ugyanott, ahol a tanítók is. Nagyobb lányok is jöttek olyankor templomba, akik már konfirmáltak. Sőt, ilyenkor a rendőrök is átjöttek a közeli rendőrőrsről, nekik a szószékkel szemben volt a helyük – idézi fel Kiss Zsigmondné. Hozzáfűzi, hogy abban az időben kántor is volt még, aki az éneklést irányította.

Elvitte a hitét Bólyba

Egy egykori csökmői lány, Botlikné Pintye Erzsébet egy későbbi korosztályt képvisel. S bár negyvenöt éve már Bólyon lakik, szeretettel gondol vissza gyermekkorára és a falura. Akkor már nem volt kötelező tananyag, de azt mondja, mindenki járt hittanra. Ő 1966-ban konfirmált a csökmői református templomban.

– Egy héten kétszer volt hittan. Akkor még szombaton is jártunk iskolába, és általában vasárnap is mentünk templomba. Ünnepnapokon mindenképpen. A lelkésszel szemben lévő padokban ültünk. Én a második padsorban. A fiúknak volt szokásuk, hogy belevésték a nevüket, a lányok általában nem. A lelkészünket Kántor Tibornak hívták.

Azt mondja, hogy hazafelé kettesével mentek, és mindenkinek köszöntek. Ahogy az utcák fogytak, úgy fogytak el ők, gyerekek is. Erzsike szülei nagyon hitben élő emberek voltak, Isten iránti szeretetét nekik köszönheti. Bólyon 1997 óta presbiterként is tevékenykedik, akkor sikerült ott református templomot építtetniük. 2020 óta a Baranya megyei presbiterszövetség vezetőségi tagjai is. – Örömmel végzem ezt a szolgálatot, amire a Jóisten hívott el. Szeretek emberekkel foglalkozni, időseket meglátogatni – zárja gondolatait Botlikné, aki ha hazalátogat Csökmőre, gyermekkora templomába is mindig szívesen tér be.

A mai harmincasok is véstek a padba

A Mezőberényben élő Farkasné Vasvári Nikolett és a Darvason élő Bagdi Sára a korábbi megszólalóknál jóval később, 2006. május 28-án konfirmáltak Csökmőn. Ők már ahhoz a korosztályhoz tartoznak, amely szabadon választhatta a hittant. Minden héten csütörtökönként, iskolai órák után volt a hitoktatást. Az akkori lelkész, Kiss István és felesége, Kiss Ibolya hitoktató foglalkozott a gyerekekkel akkor. Templomi ünnepségekre szavalatokkal készültek a hittanos diákok, akik a szószék jobb oldalán, az első két padsorban foglaltak helyet olyankor. Niki osztálytársával, barátnőjével Sárával együtt ült ott sokszor, és tetszett nekik a sok régi bevésés, így ők is hagytak emléket a padon.

– Csak monogramot írtunk, és a pad alá, a fiókrészbe, nem a pad tetejére – idézi fel Sára, akit férjével tavaly májusban, ugyanebben a templomban esketett a jelenlegi lelkész, Szabó Gyula.

– Én a sajátomat, ha jól emlékszem, még a karzaton, az orgona oldalához is beírtam – mondja Niki.

A két fiatalasszony tizennégy éve hét társukkal konfirmált a csökmői református templomban, ami a több száz padba vésett név között az övékét is őrzi.

HBN