koronavírus

2021.04.23. 12:40

A járványból az oltás az egyetlen kiút

A koronavírus elleni vakcina beadásának fontossági sorrendjét a háziorvosok állítják fel.

Várkuli István háziorvos Marton Györgynét oltja be

Fotó: Blascsák Kata

A koronavírus-védőoltással kapcsolatos tapasztalatáról tájékoztatott Várkuli István, a nyíradonyi I. számú körzet háziorvosa. Mint mondta, a városban két hónapja folyamatosan oltanak, illetve szervezik oltópontokra is a pácienseket a rendelkezésre álló vakcinamennyiség függvényében. Már több mint kétezer nyíradonyi lakos megkapta legalább az első oltást. A védőoltások megszervezése és beadása rendkívül időigényes, pluszterhet ró a helyben dolgozó rendelőintézeti személyzetre, de közös az érdek: örök optimistaként jelen helyzetben az oltást látja az egyetlen kiútnak – derült ki Várkuli István szavaiból. Azt is elmondta, hogy Nyíradonyban márciusban ugrásszerűen megnőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma; az elmúlt hónapban majdnem annyian haltak meg a fertőzés következtében, mint előtte egy év alatt. Ez a tény is közrejátszik abban, hogy az oltási kedv folyamatosan emelkedik, nagyobb számban vannak, akik oltásra jelentkeztek, és ezek különböző korosztályból tevődnek össze.

Az orvos szerint a legjobb

A 2700 páciens közül a többség elfogadja a felajánlott vakcinát. Természetesen mindig vannak, akik hezitálnak, vagy másik oltóanyagra várnak, ez teljes mértékben érthető, bár az orvos az egyes vakcinák között nem igazán lát nagy különbséget. Ha ki kellene emelni egyet a védőoltások közül, az a Sino­pharm-oltóanyag. Számára az a legszimpatikusabb, de ő egészségügyi dolgozóként a Pfizer-vakcinát kapta. Helyben a Pfizer-, AstraZeneca- és Sinopharm-oltóanyaggal oltott eddig. Csak néhány esetben fordult elő mellékhatás, de egyik oltóanyagot sem tudja kiemelni, hogy bármelyiknél is nagyobb számban vagy súlyosabb mellékhatás jelentkezett volna. Előfordult olyan esete, amikor oltás után kórházba került a páciense pozitív koronavírusteszttel, de nem tudni, hogy esetleg az oltás előtti napokban vagy utána fertőződött meg.

Várkuli István háziorvos Marton Györgynét oltja be | Fotó: Blascsák Kata

Az asszisztensekkel vakcinázás előtt lázat, vérnyomást és oxigénszaturációt mérnek, illetve kikérdezik a pácienst arról, hogy volt-e az elmúlt időszakban bármilyen gyulladásos megbetegedése. – Ha probléma jelentkezik, akár egy kötőhártya-gyulladás vagy herpesz, azt a beteget nem oltjuk, ezzel próbáljuk kizárni egy esetleges fertőzött leoltását. De sajnos vannak teljesen tünetmentes betegséghordozók; igaz, ez kevés százalék, de ez a kivédhetetlen kategória – hangsúlyozta a háziorvos. – Az elmúlt hetekben változott az oltási lista menete, már részletes, teljes listát kapnak a háziorvosok a körzetükhöz tartozó oltandókról, és nem kell szigorúan tartani a listán szereplő névsort. Most már a fontossági sorrendet ők állítják fel, hiszen minden háziorvos ismeri a betegeit, és a betegségek súlyosságát illetően nem minden esetben az életkor a mérvadó. Így jóval nagyobb lett a felelősség a háziorvosokon – hangsúlyozta Várkuli István, majd azzal zárta gondolatait, hogy aki még nem regisztrált, az tegye meg, mert ez lesz az egyetlen kiút a jelenlegi helyzetből.

Blascsák Kata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában