A pince Újléta büszkesége, burgonya helyett pedig bort tárolnának benne

Szimáné Tóth Erzsébet polgármester szavai ezek, és a települése Vámospércs felőli határában lévő Tóby-pincéről beszél.

Útra keltünk a közúton, amiről a falu határát jelző táblától nemsokkal már le is fordultunk az erdőbe egy nem túlságosan bizalomgerjesztő, de mint kiderült, jól járható, emelkedő útra. Egy nagyívű kanyar után megérkeztünk a legalább százéves fákkal ritkásan benőtt ligetes részre.

Jobbra egy erős falazatú, jó állagú, de nyílászáróitól jobbára megfosztott épület áll, szemben pedig a tisztás lezárásaként egy homokdomb emelkedik. Annak szemközti része pedig a betonkoszorúkkal megerősített, téglákkal kirakott híres pince homlokzata. Küllemén, így megkopott állapotában is látszik, hogy valamikor patinás épület volt. Beton-, majd néhány téglalépcsőn lefelé haladva érjük el a hatalmas ajtót; és amikor kitárul, a kinti nedves melegben verejtékező arcunkon és karunkon végigfut a ki­áramló száraz, hűvös levegő keltette kellemes borzongás.

Újabb lépcsők lefelé, abba beépítve két betongerenda, ezen gurították a hordókat, és már egy széles helyiségben találjuk magunkat. A falak mellett régen a szőlő és a bor kezelésére szolgáló betonkádak. Erős építmény, látszik belülről is. A mennyezetet vasúti sínekkel erősítették meg, egyhamar biztosan nem omlik be. A szag azonban mintha nem illene a borospincékben megszokott illathoz; a dohos levegőbe ókrumpli kipárolgása keveredik. Az előteret elhagyva megérkezünk a hordók birodalmába. Persze a pince nem a szokásos fahordókkal van tele, hanem a széles középső folyosót két oldalról lezáró, fehérre meszelt fal mögé beépített, több ezer literes kerámiahordókkal. Szám szerint tizennyolccal. A legkisebb 11 ezer, a legnagyobb 54 ezer literes. Belsejük száraz, üres, várják ismét a nemes nedűt. Két hordósor közötti folyosón pedig ott van az újlétai közmunka egyik programjában megtermelt, bezsákolt burgonya.

Szőlő, bor, no meg torma

– Újléta büszkesége ez a pince, meg kell menteni, ezt kellene hasznosítani úgy, hogy az mindenkinek jó legyen – fogalmazta meg az önkormányzat előtt álló egyik feladatot Szimáné Tóth Erzsébet.

– Egy korábbi tulajdonostól 2002-ben vásárolta meg az önkormányzat. Felújítására, a terep rendezésére persze tervek vannak, viszont pénz az egyelőre nincs. Pályázat útján lehetne, de hogy itt mindent egy munkafolyamatban rendbe tegyünk, arra végképp nincs anyagi forrás. Bihari-Horváth László muzeológussal több körben beszéltünk a lehetőségekről. Ő maga is megmentésre érdemes, későbbiekben hasznosítható értéknek tartja a Tóby-pincét. Mivel nagy összegről, sok száz millió forintról van szó, ezért a pályázati támogatások függvényében lépésről lépésre haladva újítanánk fel és vonnánk használatba a területet.

A pincét és a környezetét is szeretné rendbe tenni az önkormányzat. Beletartozna a jó állagú épület felújítása is, abban gyermekek táboroztatásának lehetősége rejlik. Magában a pincében pedig a szőlészettel kapcsolatos kiállítótermet szeretnének berendezni. Mivel a szőlő ma már ritka, ezért az a múlt, a torma pedig a jelen, így ugyancsak helyet kapna egy tormával kapcsolatos kiállítást is. A domboldalon néhány tő szőlőt is ültetnénk. Ez lenne a pince és környezetének turisztikai célú hasznosítása. A gazdasági része pedig az – hangsúlyozta a polgármester –, hogy a borospincében legyen bor és ne burgonya, hagyma meg sárgarépa. Bort kell benne tárolni, esetleg a környező települések borainak tárolóhelye lehet. Azok a vállalkozók odahozhatják, bemutatót és kóstolót tarthatnak.

Bihari-Tóth László megerősítette, hogy a pince egyedülálló értéke megyénknek, és ezt meg kell őrizni az utókor számára. A felújítási folyamat egyelőre ott tart, hogy mintegy másfél millió forint összegből ki tudják dolgozni a felújítás menetrendjét, amelynek megvalósításához folyamatosan pályáznak majd.

Kovács Zsolt

A Tóby-pince regényes története

Újléta fiatal település, 1863-ban Balmazújvárosból ideköltözött német ajkú telepesek hozták létre. A kezdeti erdőművelésről viszonylag gyorsan áttértek a szőlészetre, borászatra. A kivágott fák helyére szőlőket telepítettek. Mivel az egyre növekvő lakosság kisebb-nagyobb szőlőterületekhez jutott a falu mellett, az úgynevezett Bankhegyen és Vaskapuban hamarosan présházak sora készült el.

1895-ben épült meg Újléta fő épített büszkesége a dr. Boross-Tóby József (1866–1945) debreceni földbirtokos borospincéje, amelyben 18 darab hatalmas kerámiahordó található. A hordókban összesen félmillió liter bor fért el. Ezekben a kerámiahordókban tárolták a messze földön ismert „újlétai ezerjó” nevezetű bort. A pincéhez szőlőtelep is tartozott, ahol főként ezerjót termesztettek. Az ebből készült bort debreceni éttermekben értékesítették. A pincészet 1907-ben ezüstérmet nyert a pécsi országos termékkiállításon, és 1925-ben a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara elismerő oklevelét is megkapta a debreceni kertészeti kiállításon. A borospincét 1948 után államosították. 1956-ban a Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti Központ pincészete volt. Később az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombináthoz került, amely 1993-ban értékesítette az épületet. A pince ekkor magánszemélyeké lett, akiktől 2002-ben vette meg az Újléta Község Önkormányzata.