labdarúgás

2021.03.25. 14:30

A világ egyik legjobbja ellen készülnek a magyarok

Nagyon bízik a jó kezdésben Korhut Mihály, aki szerint fontos, hogy Lewandowski minél kevesebbszer jusson labdához.

Telki 20210319 Labdarúgás 2021 válogatott edzés Fotó Szabó Miklós Nemzeti Sport Nemanja Nikolics

Fotó: Nemzeti Sport-archív

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este 20 óra 45-től kezdi meg a vb-selejtezős szereplését Lengyelország ellen a Puskás Arénában. A tét a 2022-es katari világbajnokságra való kijutás, amit a mieinknek a lengyeleken kívül Angliával, Albániával, Andorrával és San Marinóval szemben kellene kiharcolniuk. A csoportgyőztesek egyenes úton, a másodikok pedig pótselejtezőn keresztül vívhatják ki a szereplés jogát. Azt megállapíthatjuk, hogy rendkívül nehéz feladatnak tűnik ebben a hatosfogatban az első két hely valamelyikére odaérni.

Az szinte biztos, hogy az Albánia-Andorra-San Marino trió ellen minden mérkőzésen győzni kellene, ami már önmagában nagy kihívás, hiszen az Albánok – a magyar válogatotthoz hasonlóan – 2016-ban ott voltak a franciaországi Eb-n, akkor a selejtezőcsoportjukban például Dániát és Szerbiát is megelőzték. Amennyiben sikerül ezt a 18 pontot begyűjteni, akkor a papírforma alapján a lengyelek elleni meccseink lehetnek azok, amik befolyásolhatják a továbbjutást. Csütörtök este hiába a tízből csak az első összecsapása lesz a válogatottnak, mégis rendkívüli fontossággal bír már ennek a találkozónak az eredménye is. Az utolsó fordulóban, idén novemberben éppen Lengyelországban vendégeskednek majd a magyar fiúk, még az is elképzelhető, hogy az a mérkőzés dönthet majd arról, hogy melyik együttesnek lesz lehetősége kivívni a részvételt katari világbajnokságon.

Kötelező győzelmek

A csoportbeli és a lengyelek elleni esélyekről Korhut Mihályt, a DVSC válogatott hátvédjét kérdezte a Hajdú-bihari Napló. – Papíron a harmadik helyen vagyunk a sorrendben. Az angolokat nem kell senkinek sem bemutatni, nagyon komoly játékérőt képviselnek, a lengyeleknél pedig ott van egy Lewandowski, akiről mindenki tudja, hogy mire képes. A másik három együttessel szemben az úgynevezett kötelező győzelmek sem lesznek egyszerűek. Amellett, hogy nem szabad félvállról venni egyetlen ilyen ellenfelet sem, az is rosszul csapódhat le, ha rágörcsölnek a játékosok, hogy márpedig itt nyerni kell. Sajnos nem mindig úgy sikerülnek ezek ahogy szeretnénk, elég a legutóbbi andorrai meccsre visszagondolni – utalt a futballista a 2017-es 1–0-s hazai győzelemmel végződő Andorra–Magyarország összecsapásra, és hozzátette, ugyanolyan koncentráltan kell készülni minden vetélytárs ellen, és akkor nem lehet gond.

Az egész csapatra figyelni kell

Válogattunk a csütörtöki selejtezőt követően vasárnap San Marinóban, szerdán pedig Andorrában vendégeskedik. Loki játékosa bízik benne, hogy egy jó kezdés lendületet adna a gárdának, és reméli, hogy az első három találkozón minimum hét pontot sikerül összeszedni. De még mielőtt ennyire előreszaladnánk, még a budapesti ütközet kapcsán kértük Korhut Mihályt, hogy térjen ki Robert Lewandoskira. – Hetente látjuk a tv-ben, hogy mire képes, persze a lengyel válogatott elképzelhető, hogy másabb taktikával játszik, mint a Bayern München. Szerintem nem csak kifejezetten belőle kell készülni, hanem a csapatból, fontos, hogy minél kevesebbet jusson labdához majd. De persze egy olyan világsztárról beszélünk, aki bármikor képes váratlant húzni. Ettől függetlenül azért rajta kívül is lesznek még játékosok a pályán, tehát az egész együttesre kell majd koncentrálni, bízom benne, hogy hatékony taktikát dolgozott ki a szakmai stáb – mondta a DVSC védője, aki szerint a Puskás Arénában nagyon jó körülmények között játszhat majd a válogatott. Azt viszont sajnálja, hogy ezúttal sem lehetnek nézők a lelátókon, mert a magyar szurkolók egy ilyen fontos mérkőzésen sok pluszt adhatnának a játékosoknak.

Vissza szeretne kerülni

Marco Rossi már többször beszélt arról, hogy a magyar másodosztályból nem válogat be labdarúgókat, ezért az elmúlt hónapokban több olyan debreceni futballistára sem számít, akik korábban rendszeresen ott voltak a keretben. Korhut Mihály ettől függetlenül még nem tett le arról, hogy ismét tagja legyen a nemzeti csapatnak. – Amikor hazajöttem tisztában voltam a kapitány kijelentésével, beszéltem is vele erről. Természetesen a terveim között szerepel, hogy visszakerüljek a válogatottba. Először legyen meg a feljutás, de utána szeretnék úgy teljesíteni, hogy ismét kiérdemeljem Rossi mester meghívását – mondta a debreceni focista.

A csütörtök este 20 óra 45 perckor kezdődő Magyarország–Lengyelország vb-selejtezőt az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.

Bakos Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!