Fél évszázad múlva találkoztak az egykori szerelmesek

Szétszakadt családok, felbomló szerelmek, kirekesztés, az anyaországtól való elszakadás fájdalma, a túlélésért folyó küzdelem hétköznapjai az elszakadás után – ezek az érzelmek jellemezték a trianoni békediktátum utáni időszakot az országhatár mentén.

Az akkor élt emberek már nincsenek közöttünk, de emlékek nagyon sok családban maradtak fenn, s őrizték, majd adták azokat tovább nemzedékről nemzedékre. Az egykor Nyírábrányban élt népes Derzsi családhoz kapcsolódó történet valószínű nem az egyetlen, de ha mindet ismernénk, bizonyára a leghihetetlenebbek közt tartanánk számon. A megannyi különleges érzelem, évszám, név és életsors alakulása, ismétlődésének miértjére talán csak a Jóisten tudja az igazi választ. És talán a hasonló történetekkel együtt a legfontosabb bizonyítéka lehet annak, hogy hiába vágták el a határt, a nemzet lelkét nem sikerült feldarabolni, mert újra és újra összefonódnak a szálak határon innen és határon túl is.

Édesapja, Derzsi János emlékeit legkisebb fia, az azóta Debrecenben élő Derzsi Miklós idézte fel, aki akaratlanul, vagy éppen a Jóisten akaratából, de maga is szerves részévé vált a családi történetnek. Derzsi János sokat mesélt legkisebb fiának, Miklósnak azokról az időkről. A családfő akkorra már megengedhette magának, hogy a családfenntartás nehézségei mellett egy kicsit felidézze ifjúsága egy-egy szép vagy éppen fájó emlékét.

Szinte együtt élt a két falu

Nyírábrányt és Érmihályfalvát alig néhány kilométer választja el egymástól. Ma mindkét település határ menti. Csak éppen az egyik a határ magyar oldalán maradt, a másik a túloldalon rekedt Trianon után. A 20. század elején azonban olyanok voltak, mint két jó testvér.

– Szinte együtt élt a két falu – kezdte 1899-es születésű édesapja emlékeinek idézését Derzsi Miklós, majd folytatta.

– Érmihályfalva volt a kereskedelmi központ, hetenként volt vásár, oda mentek Biharból, a Szilágyságból, Szatmárból és Hajdúból is az emberek, hisz jó volt a vasúti közlekedés. Itt találkoztak a fiatalok is, akik sokszor ezeken a vásárokon beszélték meg, hogy a következő vasárnap hol lesz bál, hová menjenek táncmulatságba. Nagyon jelentős volt a vándorkereskedők szerepe abban az időben, akik szintén Erdély felől jöttek – idézte édesapja emlékeit Miklós.

A Nyírábrányban élt Derzsi János nagyon eszes fiú volt, a tanítója papnak szánta, de szülei nem engedték, hogy kamatoztassa az Istentől kapott talentumot. Otthon kellett maradnia, segíteni a család kis birtokán, meg a pásztorkodásban. – Jó vágású, magas, sudár, jó arcú ember volt az én apám. Tekintélye volt az emberek között. Jó szervező is volt, így rendszeresen ő rendezte a fiataloknak a báli mulatságokat is, amiket abban az időben csűrökben, dohánypajtákban, csomózókban tartottak. Apám egy ilyen bálon ismerkedett meg a szomszéd faluban, az akkor még szinte színmagyar településnek számító Érmihályfalván élő Makai Juliskával. Találkozásukból szerelem kezdett szövődni, házasságról, gyermekekről álmodoztak – idézte a családi emléket Miklós.

A határzár és a kapcsolat

A háború éveiben mindenki félt. A két fiatal szerelmes is. Féltették egymást, a családjukat, az otthonukat és a hazájukat is. Ők még nem is sejtették akkor, mennyire nem volt alaptalan a félelmük, hisz 1920. június 4-én Trianonban a szerelmesek között húzták meg a határt. Érmihályfalva román részre került, Nyírábrány magyar falu maradt. A határt igen, de egy bimbózó szerelemet nem lehet egyetlen tollvonással kettészakítani. Derzsi Miklós elmesélte, hogy apja egy ideig még átjárt Juliskához. Persze nem mehetett nyíltan, zavaros idők voltak azok, ezért szökött a zöld határon át. Vitte a szíve. Nem volt nehéz dolga, hisz minden ösvényt úgy ismert, mint a saját tenyerének vonalait. Juliska figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert már figyelik a granicsárok (román határőrök), baj lehet. Baj is lett. Az utolsó találkozásukkor már menekülnie kellett Jánosnak, mert lőttek utána a határőrök. A történelem és a politika végérvényesen kettétörte a két fiatal szerelmét. János szerette a hazáját, nem akart Romániában élni, Juliskát nem engedték a szülei a határon túlra. A fiatalok Trianon áldozatai lettek.

Az élet ment tovább

Az emberek lelkében, különösen a szétszakadt családok sorsában, mély sebet ejtett a trianoni döntés. Jánosra az Úristen nagy terhet rakott, hisz Nyírábrányban nagyon nehéz lett az élet, Juliskának pedig román részen élő magyarként a megaláztatások sorozatát kellett elviselnie. De az élet nem állhatott meg, talpra kellett állni a határ mindkét oldalán. János és Juliska szíve is sokáig sajgott, de élni kellett tovább az életet. A két fiatal a trianoni döntés után végleg elszakadt egymástól, de külön utat járva is, mintha rajtuk keresztül akarta volna bizonyítani a sors, hogy az országot igen, de a nemzetet nem lehet szétszakítani.

Juliskának János nevű férje lett Érmihályfalván, a Nyírábrányban élt Derzsi János pedig Julianna nevű leányt választott élete párjául, akit a faluban mindenki Julcsának hívott. Mindezt nem is sejtették az egykori szerelmesek, de még azt sem, hogy egymás tudta nélkül, de egyazon évben, 1924-ben kötöttek házasságot is. Nem feledték egymást, hisz az első igazi szerelem örökre bevésődik az ember szívébe, de mindketten boldogan és szeretetben éltek életük párjával és szeretett családjukkal. Makai Juliskának és Lesku Jánosnak egyetlen gyermeke született, Margit, aki öt unokával ajándékozta meg őket. A legidősebb Erzsike volt, aki tanítónőként kezdett dolgozni az Érmellék falvaiban. Nyírábrányban Jánosnak és Julcsának nyolc gyermeke született. Tanítójuk, egyházuk, apjuk szigora, anyjuk gyengédsége, mély vallásossága hazájukat szerető, tisztességes magyar emberekké nevelte a gyermekeket, akik a legkisebb fiú kivételével szépen sorban repültek ki a családi fészekből.

Erzsike és Miklós

Ötven évvel a trianoni döntés után már jóval szabadabb volt a közlekedés a két ország, a két falu között. Így jött át látogatóba, az 1920-ban magyar részen maradt rokonokhoz Erzsike, Makai Juliska unokája, és találkozott Derzsi János legkisebb fiával, Miklóssal. Szerelem szövődött közöttük az első látásra, pedig a két fiatal akkor még mit sem tudott Erzsike nagymamájának és Miklós édesapjának egykori szerelméről.

– Amikor hazajött apám, elmondtam neki, hogy készítheti a bort, mert megnősülök. Elveszem a szomszéd falu legszebb lányát! Apám igencsak meglepődött, amikor megtudta, hogy a szomszéd falu szomszéd ugyan, de úgy, hogy a határ túlsó oldalán van. Biztosítottam róla, nem számít, hogy közöttünk van a trianoni határ, mert mi erősebbek leszünk a határzárnál. Mikor ez kiderült, leültünk apámmal, ittunk egy pohár bort, de éreztem, hogy nem olyan, mint máskor. Hallgatagabb lett, el-elábrándozott, de nem mondott semmit. Anyámmal harmadnap beszéltem, de azt is elmondtam neki, mit tapasztaltam apámnál. Nagyon meglepődtem magam is, mikor rájöttem, anyám tudja az igazságot. Apám, már évtizedekkel előtte elmesélte neki. Anyám akkori szavai most is a fülembe csengenek: „Kisfiam! Ennek a szép kislány nagyanyjának udvarolt valamikor a te apád. Kapcsolatukat a trianoni határzár szelte ketté. Akkoriban nem mertek fellázadni a fiatalok a sors ellen, inkább beletörődtek abba, amit az élet, a politika hozott számukra. Nektek azonban azt kívánom, legyen erőtök harcolni!”

Két országra szóló lakodalom

Erzsike és Miklós 1970 szilveszterén eljegyezték egymást, másik év január 30-án Romániában, két hét múlva pedig Magyarországon, Nyírábrányban tartották meg a lakodalmat, melyek közül az első volt a meghatározó, az örök élményt adó esemény. Csak a szülők és néhány rokon ment át Magyarországról Romániába.

– Érmihályfalváról autóval mentünk a szülői házhoz. Itt mindannyian tanúi lehettünk annak, hogyan elevenedik meg Trianon öröksége, fájdalma, de nemzetünk élni akarása is. Itt találkoztak 50 év után először az egykori szerelmesek is. Az én apám és leendő feleségem nagymamája. Apám még mindig délceg ember volt, Juliskát az élet jobban megtörte. Háta meghajlott, haja megőszült, de tekintete még ifjú korára emlékeztette mindkettőjüket. Ezt a találkozást nem lehet soha elfelejteni. Anyámnak semmilyen harag nem volt a szívében, inkább örült a mi boldogságunknak – idézte a mintegy fél évszázados pillanatot Derzsi Miklós. A két asszony, Juliska és Julcsa, akik igaz, hogy más-más életszakaszban, de ugyanazt a Derzsi Janit szerették, az egész éjszakát átbeszélgette, de így sem jártak a mondanivalójuk végére. Azóta, már biztosan van idejük megbeszélni.

– Szüleink büszkék voltak ránk, hogy nekünk sikerült legyőzni azokat a határokat, ami nekik 50 évvel korábban nem adatott meg. Igaz, hogy a templomi esküvőt csak titokban tudtuk megtartani, mert nem kaptunk rá engedélyt a román hatóságoktól, de a pap vállalta a kockázatot. Nem volt ott senki, csak a pap, a templomőr, meg mi ketten. De a „magyar lakodalmat” azóta is emlegetik Érsemjénben, a Romániához csatolt színmagyar kis faluban – idézte meghatódottságtól fátyolos szemmel immár saját élete emlékeit Derzsi Miklós.

Az utódok is ismerjék meg

Két hét múlva Magyarországon is megtartották a lakodalmat, de mintha csak a sors ismételni akarta volna önmagát, a román hatóságok nem engedték el a tanítónőt. Egy évet kellett várni az engedélyre. A fiatalok a következő év április 4-én lépték át a trianoni határzónát. Kéz a kézben. Azóta élnek Debrecenben, immár ők is túl vannak a hetvenen. A csendes estéken gyakran eszükbe jut, milyen fájdalmat okozott elődeiknek a trianoni határ meghúzása, de hálásak a Jóistennek, hogy az ő szerelmüket már nem törhette derékba a 100 évvel ezelőtti döntés. Vallja, hogy a lelkünkben kell magyarnak maradni, ezért tartja fontosnak, hogy az utódok, gyermeke és unokái is megismerjék a családi történetet, és ne csak a történelemkönyvekben találkozzanak a trianoni tragédiával.

Kedves Zilahi Enikő