építi a jövőjét

2020.07.11. 16:32

Lelkész lenne az ifjú magasugró

Hodossy-Takács Sámuel tizennyolc évesen a felnőtt bajnokság egyik dobogósa lehet.

Fotó: Kiss Annamarie

Többszörös korosztályos magyar bajnokként a felnőttek között is szeretne maradandót alkotni a fiatal debreceni magasugró, aki a privát életében a teológiai pályára készül. A frissen érettségizett atléta az eddigi eredményeiről és a jövőbeli tervekről is beszélt a Hajdú-bihari Naplónak.

Jól jött vissza a szünetről

A vírus miatt csak otthon készülő Hodossy-Takács Sámuel március közepétől két hónapon keresztül nem ugorhatott. A technikai edzések hiánya azonban szerencsére nem volt negatív hatással teljesítményére.

– A pandémia alatt a magasugrás sajnos lehetetlen volt. Ettől függetlenül a sok futás és erőnléti edzés miatt rengeteget erősödtem, ami a visszatérés utáni első versenyemen meg is mutatkozott. Békéscsabán újra meg tudtam ugrani a 2,10 métert, ezzel megszerezve a győzelmet. Elsőre kissé fura volt újra ugrani, féltem, hogy elszoktam tőle, de végül nem okozott gondot a visszaállás. Jó formában vagyok, és szeretném a 2018-as korosztályos Európa-bajnoki tizedik, valamint a tavalyi – Bakuban megrendezett – Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon elért ötödik helyezésemet is túlszárnyalni – hangsúlyozta a magasugró.

Sport és vallás

A tizennyolc éves atléta elmondása szerint előzetesen más sportokban is kipróbálta magát, mielőtt lehorgonyzott a magasugrás mellett.

– A nővéreim atletizáltak, tőlük ragadt át rám is a sport szeretete. Mivel semmilyen atlétikai számban nem bizonyultam különlegesen tehetségesnek, úgy döntöttem, kipróbálom a magasugrást, és szerencsére ez bejött. Nagyon szeretem, ahogy a futás energiáját beletehetem az ugrásba, az ember azt érzi, hogy szinte elszáll. Nemrég érettségiztem, és most felvételizem a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre, teológia-lelkész szakirányra. Kifejezetten erre készültem már gyermekkorom óta, nagy álmom, hogy lelkészként tevékenykedhessek a jövőben. Az érettségimre jól fel tudtam készülni, így remélhetőleg nem lesz probléma a felvételimmel sem – tette hozzá a sportoló.

Zsúfolt naptár

Az egyetemi felvételi mellett a sport sem szorul háttérbe. Több megmérettetés is vár a fiatal magasugróra az elkövetkező hónapokban. – Július 16-án Debrecenben versenyzem majd, később Budapesten a Honvéd-kupán. Augusztusban a felnőtt magyar bajnokságban szerepelek, illetve a junior magyar bajnokságban. Ezenfelül pedig juniorliga-döntő, csapatbajnokság és felnőtt szuperligadöntő is vár még rám. Tizennyolc éves vagyok, úgy gondolom, eljött az ideje, hogy a felnőtt mezőnyben is bizonyítsak. A topversenyzők egyikeként a fedett pályás felnőtt magyar bajnokságon egyszer már összejött egy negyedik hely, így most a dobogó lesz a prioritás – emelte ki Hodossy-Takács Sámuel.

Péter Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!