Előjáték

Biztosan nem figyeltem eléggé, elbambultam, vagy csak bölcsész vagyok, ahogy a tréfa mondja, de tényleg, néhány éve amiatt ment fel bennem a pumpa, hogy már októberben tornasorban haptákoltak a veres gúnyájú szakállasok az édességes polcokon – most meg még tényleg nem, de mondom, bamba vagyok.

És ha mégis haptákolnak? Fognak is persze, mielőbb, mint ahogy hozza a menetrend a többit is: az ön- és közfenyőgallyat, a díszkivilágot mindenfelé, szétárad az otthonos, édeskés csengettyűszó, és végre elkövetkezik egy néhány hetes időszak, amikor különösen jó domesztikált kapitalista kispolgárnak lenni. És akkor mi van? És kit zavar? Nincs már olyan eszme, ami még ne járt volna le, mondja a költő, és vannak, akik azt is mondják, hogy ez a posztmodern. Élvezzük hát!

Különben a konzumidiotizmust is megszokjuk szép lassan, igen, évek óta már nemcsak ez az unalmas, hanem már az is, ha felszólal ellene a moralizálhatnékos éhenpublicista. Megszoktuk szépen a Valentin-napi hajcihőt is, a szívünkhöz nőtt, vagy csak mi törpültünk hozzá a szívekhez, azt is ciki már fikázni egy ideje. A legújabban a Halloween igyekezik felzárkózni a sorba kőkeményen, a setét Valentin, bár az legalább izgi, főként, ha nem Ámerikából jönne át az is – de itt befogom, mert még megszólnak, hogy kultúrkritikus vagyok.

No, mindegy, megszoktuk. Szép lassan. De biztosan. Le lettünk gyűrve.

Fábián György
A szerző blogja: http://ludwighernya.blogging.hu