Nagy pofával előre!

Mostanában mintha megint kezdenénk észbe kapni: igen, tehetséggondozni kell, mert másunk nekünk, magyaroknak nincs.

Reméljük, nem késő. Hiszen már most is úgy tűnik, mintha lasszóval kellene fogdosni a tudósjelölteket a tömegesített (felső)oktatásban. És nem vagyunk még messze azoktól az időktől sem, amikor a Hajnóczy-novella véradója szolgálhatott volna tehetségga(rá)zdálkodásunk modelljéül: a – világszenzációként – kiapadhatatlan véradóképességgel rendelkező főszereplő vére végül a csatornában kötött ki.
Egy másik közbölcsesség szintén az áldott elméjűek gyámolításának fontosságára mutat: mai világunkban, úgy tűnik, a középszerű tehetségű, ám, bocsánat, nagy pofával bíró fajtársaink sokkal előbbre jutnak, mint a halkszavú bölcsek. Arról nem is beszélve – ami szintén közszájon forgó alapészlelet –: az az igazi tragédia, amikor a hülyeségszorgalommal párosul…
Tegyük hozzá: mintha egy kicsit törvényszerű is lenne, hogy az igazi tudományos tehetségek kevésbé magabiztosak, mint a határozott közép, hiszen a tudós világszemlélet egyik fő alapja a kétely. Bár mindez csupán okoskodás. De azért mégse legyenek illúzióink. Hiszen, mint azt egy újabb találó városi folklórfordulat is mondja: ha mindig az okosabb enged, akkor ne is csodálkozzunk, hogy a hülyék irányítják a világot.
– Fábián György –
http://ludwighernya.blogging.hu
A szerző blogja