Porlepte történetek: Tűzfigyelők a templomtoronyban

Nyíracsád - A templomtoronyba felmászni, s onnan lenézni a tájra, mindig szemet gyönyörködtető látvány.

Tiszta időben kilométerekre lehet ellátni. Ma már nagyon ritkán merészkedik fel valaki a templom tornyába, régen azonban sokkal gyakrabban látogatták azt a helyet. Nyaranta mindennapos vendégei voltak a toronynak a „tűzfigyelők”.

Éjjel és nappal

A faluhelyen élő parasztember mindene a keserves, verítékes munkával megtermelt kalászos volt. Bizony sokszor tényleg az életet jelentették a parasztember számára. Ezért aztán úgy vigyáztak a termésre, mint a szemük világára. Legnagyobb veszély mindig a határban, szérűn lévő gabonát fenyegette, hisz a perzselő nyári napon elég volt egy felelőtlenül eldobott üvegdarab, amin ha rosszul botlik a nap sugára, lángba borul az egész határ. Ezért aztán aratás kezdetétől a cséplés befejezéséig tűzfigyelők őrizték a termést. Belátni a határt egyszerre a legbiztonságosabban a templom tornyából lehetett. Éjszaka általában a férfiak és a fiatal fiúk ügyeltek, nappalra a lányokat osztották be, de ha a szükség úgy hozta, még az asszonyok is kivették részüket a tűzfigyelők munkájából. Árgus szemekkel figyelték, nehogy fellobbanjon valahol a láng. Ha mégis megtörtént a baj, riasztották a készenlétben álló, vizes hordókkal megrakott szekereket, s indultak „életet” menteni. A tűzfigyelők nagyon komolyan vették a munkát. Nyíracsádon mindössze néhány alkalommal fordult elő kisebb tűzeset, ezért az itt élő emberek szerencsére csak Ady Endre A grófi szérűn című verséből ismerhették az „éjféli hajnal” „szörnyű fényét”. A tűzfigyelőkről szóló emlékeit Pénzes Józsefné Gyurina Ilonka néni osztotta meg.

Lejegyezte: Kedves Zilahi Enikő