PR cikk

2019.11.21. 11:11

A varázslatos Kuba

Végeláthatatlan fehér homokos tengerpartok, élénk művészet, feltűnő épületek, pezsdítő latin ritmusok és mindenhol barátságos, vendégszerető emberek. Igen, ez nem álom, hanem a tiszta valóság, ha az ember Kubába látogat.

A kultúra szerelmeseinek és a természetkedvelőknek igazi felfedezésre váró ínyencség ez a szigetállam.

Kuba egy karibi szigetország, mely a Nagy-Antillák legnagyobb tagja. A hosszúkás sziget területe hazánknál majdnem 20 ezer négyzetkilométerrel nagyobb, azaz pontosan 110.861 km2. Alakjából adódóan a sziget hossza 1250 km, legnagyobb szélessége 191 km, míg a legkeskenyebb helyen alig 31 km széles. Az ország lakossága a legutolsó adatok szerint (2019) meghaladja a 11 millió főt. Fővárosa Havanna, melyet feltétlenül meg kell látogatnunk, ha Kubába utazunk.

Kuba a természeti paradicsom

Kubában a természet és környezet védelme kiemelt fontossággal bír, az alkotmányba is bekerült. Ennek köszönhető, továbbá az ország politikai, társadalmi és gazdasági elszigeteltségének is, hogy igazi természeti paradicsomként maradt fent. Kuba politikai berendezkedésének és az ebből fakadó elszigeteltségnek köszönhetően organikus gazdálkodást folytattak, melynek köszönhetően nem használtak műtrágyát, így annak hosszú távú káros hatásaitól is megvédték mind a szárazföldi, mind a vízi élővilágot. Jelenleg is építési tilalom van az ország mintegy 10 százalékán.

Élővilág

Kuba az Atlanti-óceán és a Karib-tenger találkozásánál található, e kiváló elhelyezkedéséből adódóan pedig igen gazdag tengeri élővilággal rendelkezik. A környező vizekben hemzsegnek a delfinek és a rablócápák. Az ország lápvidékein is különleges fajok leltek menedékre, többek között a rombuszkrokodil, flamingók, az amazonpapagáj és Kuba nemzeti állata is, a vöröshasú kubai trogon.

Az érintetlen homokos tengerpartok visszatérő látogatói a levesteknősök, melyek az év mindig ugyanazon szakában térnek vissza költőhelyeikre. Egy különleges rágcsálófajta, a kubai hutia is jelen van szinte a sziget egész területén. További érdekesség, hogy itt él a világ egyik legkisebb madárfaja is, a méhkolibri.

Vinales-völgy

A Vinales-völgy páratlan gyöngyszem a túrakedvelők körében. A hely 1999 óta nemzeti parkként is funkcionál, továbbá ugyanebben az évben felkerült az UNESCO világörökségek listájára is. A terület gazdag termőföldjén természetközeli gazdálkodást folytatnak, leginkább dohányt és gyümölcsöt termesztenek. Az itt élő állat- és növényfajok igazi ritkaságnak számítanak, ugyanis sokuk sehol máshol a világon nem találhatók meg.

Az embargó fokozatos feloldásával Kubának is meg kell küzdenie az ideérkező turistaáradattal, mely kihívás elé állítja a természetvédelmet. Egyelőre úgy tűnik, hogy a természet védelme központi helyet foglal el az ország életében, az idegenforgalom fenntarthatóságát az ökoturizmusban látták meg, ugyanis a vízi területek mintegy negyede, a szárazföldi területek 22 százaléka jelenleg is védelem alatt áll.

Ha kíváncsi vagy Kuba valódi arcára, tarts a WanderWell csapatával!

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!