HAON - PR cikk

2014.12.12. 15:42

Ahol jó nőnek lenni: debreceni cég az egyik legjobb női munkahely

Debrecen - Az Európa Terv Kft. nyerte el a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség által kiírt „Legjobb Női Munkahely 2013" pályázat III. díját, a 250 fő alatt foglalkoztató vállalkozások kategóriájában. A díjat Budapesten a Personal Hungary Szakkiállítás keretében vehette át a vállalkozást vezető Lakatos Tibor.

Debrecen - Az Európa Terv Kft. nyerte el a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség által kiírt „Legjobb Női Munkahely 2013" pályázat III. díját, a 250 fő alatt foglalkoztató vállalkozások kategóriájában. A díjat Budapesten a Personal Hungary Szakkiállítás keretében vehette át a vállalkozást vezető Lakatos Tibor.

A megtiszteltetés kétszeres, hiszen nem csak a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség díjazta az Európa Terv Kft.-nél alkalmazott munkáltatói gyakorlatot, hanem azok a nők is, akik munkavállalóként ennél a cégnél dolgoznak, ugyanis a pályázat benyújtását a vállalkozásban dolgozó női kollektíva saját elhatározásából kezdeményezte. Így nem csak maga a díj volt az elismerés a cég számára, hanem már a pályázat benyújtásának körülményei is.

Az Európa Terv Kft. 7 éve alakult. A kezdetektől kiemelt figyelmet kapott, hogy a vállalkozás ne csak szakmailag legyen hatékony, hanem a dolgozók közösségként működjenek és érjenek el eredményeket. Az esélyegyenlőség mindig is alapelv volt a munkáltatói gyakorlatban, az Európa Terv Kft. esetében elképzelhetetlen bárminemű diszkriminatív megkülönböztetés,- ezt a cég esélyegyenlőségi terve is rögzíti. Az esélyegyenlőség a cég munkáltatói gyakorlatában egyben a családbarát munkahelyi feltételek megteremtését is jelenti. A Kft. munkatársai szakmai tudásukkal, egyéni képességeikkel járulnak hozzá a cég gazdasági stabilitásának megteremtéséhez, azonban maximális szellemi teljesítményt csak abban az esetben tudnak nyújtani, ha a munkahely is megadja számukra a támogatást, az anyagi és erkölcsi biztonságot, és - természetesen a szakmai kibontakozás, előmenetel lehetőségét is. Az Európa Terv olyan biztonságos légkör megteremtésére törekszik, amely előfeltétele a család, - akár nagycsalád – vállalásának is. Nem elsősorban a nőknek kell jó munkahelyi körülményeket, esélyegyenlőséget biztosítani, hanem minden munkatársnak. Fontos a férfiak, apák otthoni szerepvállalása, hiszen a nőktől is a legmagasabb színvonalú szakmai teljesítményt várja el a munkáltató. A család ellátása napjainkban már nem lehet kizárólagosan női feladat. A terhek közös viselésének, a harmónia megteremtésének alapfeltétele, hogy a férfiak is aktív részesei legyenek a család életének. A párkapcsolat legszebb, legbensőségesebb koraszaka a gyermekvárás, valamint a baba megszületését követő hetek. Egy apa számára fontos, hogy mindennek részese legyen, ezért az Európa Terv férfi munkavállalói esetében ebben az időszakban rugalmasan kezeli a munkaidőt, illetve ösztönzi a szülés utáni apasági szabadság felhasználását.

A Magyar női Karrierfejlesztési Szövetség pályázatán pozitív eredménnyel, díjazottként szerepelni az Európa Terv Kft. számára rendkívüli megtiszteltetés. A cég vezetése a munkatársak bevonásával arra törekszik, hogy másoknak is példát mutatva a jövőben is méltó legyen az esélyegyenlőség elveihez, és továbbfejlessze a családbarát működési gyakorlatot. Több cég is követendő példaként tekint ránk, hiszen tanácsokat kérnek, próbálnak ötleteket meríteni működésünkből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!